2024. április 19., péntek

Pofátlan drágítás

Több szerbiai üzletlánc is indokolatlanul emelte meg bizonyos termékek árát

A jelenlegi általános bizonytalan helyzetet minden cég úgy használja ki, ahogyan tudja. Aki rendszeresen jár bevásárolni, már tapasztalta, hogy a közelmúltban bizonyos termékek ára indokolatlanul emelkedett. Ezt a jelenséget Jorgovanka Tabaković, a Szerb Nemzeti Bank kormányzója is nehezményezi – írja a Tanjug. Helytelenítésének szerdán adott hangot a médiában A bankkormányzó szerint egyes üzletláncok a jelenlegi átmeneti inflációt kihasználva, mesterségesen emelik bizonyos termékek árát. A legszembetűnőbb példának azt említette, hogy néhány üzlet az elmúlt egy hónapban 100 dinárral megemelte a kávé árát.

– Bizonytalanság uralkodott el a társadalomban, az emberek szétszórtak a sok gondtól. Egyes üzletláncok ezt kihasználják, azzal viszont nem számolnak, hogy ez több kárt okozhat hosszú távon, mint hasznot. A mesterséges infláció bumerángként üthet vissza az indokolatlanul megemelt nyersanyagárban – mondta el véleményét a bankkormányzó.

Tabaković véleménye szerint a Szerb Nemzeti Bank nem becsüli se túl, se alá a jelenlegi helyzetet. Mint elmondta, a központi bankban továbbra is dolgoznak olyan személyek, akik nagyon is jól emlékeznek a harminc évvel ezelőtti hiperinflációra, emiatt kezelni is tudja ezt a bank, ilyentől tehát nem kell tartani. Ami a jelenlegi helyzetet illeti, az inflációtól való félelem ezekben az időkben globális probléma, és leginkább az váltotta ki, hogy nagyon sok országban magasabb volt az infláció az utóbbi egy évben, mint az előző évtizedben. A legrosszabb, ami történhet ilyenkor, az a pánikhullám, szerencsére még nem következett be, és mindent el kell követni, hogy ne is történjen meg.

– A Szerb Nemzeti Bank mindent megtesz annak érdekében, hogy minél jobban visszaszoruljon az infláció. Becslések szerint az infláció jövő év közepére éri el a csúcsát, majd az év végére csillapodik – közölte Tabaković.

A bankkormányzó elmondása szerint az inflációt elsősorban az energetika és alapélelmiszerek árának emelkedése befolyásolta. Az idei inflációt az ország felkészültebben várja, mint a korábbiakat, ezért senkinek sem kell komolyabb pénzügyi bizonytalanságoktól tartania.