2022. január 28., péntek

Tízéves a Tulipán

A topolyai kézimunkacsoport retrospektív kiállítása

A jubileumok jegyében telik a november a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központban: november elején ünnepi műsort tartott a negyvenéves Kaláris asszonykórus és a tizenöt éves Hétmező énekcsoport. Az ünnepi koncert után a napokban kiállítás nyílt a Művelődési Ház kiállítótermében, ugyanis a központ keretein belül működő Tulipán kézimunkacsoport egy évtizede alakult. További évfordulókat is jegyeznek, a Csalóka zenekar harminc, a Cirkalom táncegyüttes pedig harmincöt éves.

– Tíz évvel ezelőtt keresett fel bennünket néhány alkotni vágyó asszony azzal a céllal, hogy helyet, otthont találjon a kézimunkázó hölgyek számára. Így alakult meg a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központban a Tulipán kézimunkacsoport. A tagok hétről hétre rendszeresen összejárnak, dolgoznak, alkotnak, tanulnak és tapasztalatot cserélnek. Munkáikat évente legalább egyszer megtekintheti a topolyai közönség, hiszen házigazdái a Közép-bácskai Népművészeti Fesztivál kézimunka-kiállításának. Rendszeres részvevői a MIRK-nek, a kézimunkázók és gyűjtők nemzetközi kiállításának, valamint a Vajdasági Kézimunka-kedvelők Szövetsége által szervezett kiállításnak. Ezekről a rendezvényekről számos elismeréssel tértek, térnek haza. A pályázati felhívásokra is szívesen készítenek munkákat, és jól együttműködnek a Topolyán és a községben működő kézimunkacsoportokkal – ismertette Kisimre Szerda Anna, a Kodály központ elnöke a megnyitón.

A mostani kiállításon, amely péntekig tekinthető meg, olyan alkotásokat láthatnak, amelyeket a csoport tagjai az elmúlt évtized alatt készítettek. Válogatás ez a legszebb, legjobban sikerült, legkedvesebb alkotásokból, valamint áttekintése annak, hogy milyen sokféle, változatos a csoport munkája és a tagok érdeklődési köre.

A megnyitón Tomik Eszter, az Aurora Beszédművészeti Műhely tagja verset mondott, a Csörgő citerazenekar két dalcsokrot adott elő. A „tulipános hölgyeknek” egy-egy köszönőlappal, virággal köszönték meg eddigi szorgos munkájukat.
A kézimunka-kiállítás péntekig látogatható a Művelődési Ház kiállítótermében 9 és 16 óra között.