2022. január 29., szombat

Egyre több vendéglátós veszi fel a védőoltást

Kevés a vendég az éttermekben és a kávézókban húsz óra után

Október 22-én lépett életbe az az országos intézkedés, miszerint 22 órától csak védettségi igazolvány felmutatásával lehet belépni a vendéglátóipari egységekbe. Az intézkedés miatt akkor a Szabadkai Vendéglátósok Egyesületének 104 tagja úgy döntött, nem kockáztat, nem különbözteti meg vendégeit és este 10-től inkább bezárja a létesítményt. November 5-én országszerte szigorítottak a rendelkezésen és azóta 20 órától csak azok térhetnek be a kávézókba és éttermekbe, akik felvették a védőoltást vagy felmutatják a negatív PCR-tesztet. Erre reagálva az egyesületi tagok akkor rövidítettek a munkaidőn, de ettől múlt csütörtökön elálltak és a legtöbben most is a korábban megszokott időben zárnak be.

Hogy miért döntött így az egyesület és hogy hogyan sikerül így megszervezni a munkabeosztást Vicai Olivért, az egyesület egyik tagját, a Dolce Vita caffe & wine kávézó tulajdonosát kérdeztük.

– Pusztán anyagi megfontolásból döntött úgy az egyesület, hogy 20 órakor is maradjanak nyitva a kávézók és éttermek, mert a vállalkozók és tulajdonosok nem tudnak elegendő bevételre szert tenni. Nem kapunk sem városi, sem állami támogatást vagy kedvezményt, miatt nagyon nehéz a helyzetünk. Más országokban adókedvezményt kapnak a vendéglátósok, itt pedig nem így van, a béreket, az adót, a járulékokat, és minden egyebet időben be kell fizetnünk. Az, hogy 20 órakor bezártunk, 10 százalékos bevételkiesést okozott nekünk. Az egyesület többi tagjával felvetettük a kérdést, hogy a délelőtti órákban betérő vendégek közül hányan rendelkezhetnek védettségi igazolvánnyal. Ezt senki nem tudja megsaccolni, ahogy korábban azt sem, hogy az esti vendégek közül hánynak van zöld kártyája. Az első olyan hétvégén vagyunk túl, ahol mi is kértük az igazolványok felmutatását. Mivel kevesen voltak, ezért arra tudunk következtetni, hogy nagyon kevesen vették fel a védőoltást – részletezte lapunknak Vicai Olivér.

A hétvégén 20 órától nagyon alacsony volt a vendéglátóipari egységek látogatóinak száma.

– Nyolc óra után mindössze 3-4 vendégünk volt. Az alapján, amit a kollégák elmondtak, a többi helyen sem volt ez másképp. A feleségemmel minden betérőtől megkérdeztük, hogy ismeri-e az új szabályokat, van-e nála oltási igazolás, a vendégek pedig elővették és felmutatták. A már bent ülő vendégek 20 óra előtt öt perccel szó nélkül, kulturáltan felkeltek és elhagyták a kávézót, akinek meg volt igazolványa, az odajött a pulthoz és felmutatta. Konfliktusunk nem volt – nyilatkozta a tulajdonos.

A rendelkezés azokra is vonatkozik, akik a vendéglátóipari egységekben dolgoznak, emiatt nehezen tudják a vállalkozók megszervezni az esti műszakot.

– Az embereknek joguk van dolgozni, én pedig senkit sem kényszeríthetek arra, hogy felvegye a védőoltást. Megpróbálhatok az alkalmazottak lelkére beszélni és érveket felsorakoztatni a védőoltás mellett, de mindannyian felnőttek és maguk döntik el, hogyan védekeznek a koronavírus ellen. Ha bevezetnék azt az intézkedést, hogy csak a vendéglátósoknak 24 órában kell kérniük az igazolványokat, akkor lehúzhatjuk a rolót. Csak abban az esetben marad fenn valaki, ha házhoz szállítással is foglalkozik, és felmondást ad minden munkásának. November 1-jétől erre egyébként is lehetőségünk van, hiszen az volt a tavalyi állami támogatásnak az egyik feltétele, hogy addig a napig nem mondhatunk fel senkinek – mondta Vicai Olivér.

A Szabadkai Egészségházak adatai szerint az elmúlt időszakban egyre több vendéglátásban dolgozó veszi fel a védőoltást.

A subotica.com hírportál értesülései szerint csütörtök óta csak egy egység tulajdonosát büntették meg 150 ezer dinárral.