2024. március 28., csütörtök
NBA

Curry nagytüzelő üzemmódban

Akár egy elképzelt nagydöntőnek is beillő összecsapást rendeztek tegnap hajnalban Brooklynban, ahol a Nets a nyugati éllovas Golden State-et fogadta. Kevin Durantéknek kevés babér termett a találkozón, hiszen az első negyedet (34:31) követően más szintre kapcsolt a Warriors védelme, amely a teljes liga legjobbjának számít. A vendégeket az időnként szemtelenül távoli triplákat bevágó Steph Curry vezette 37 ponttal, de fontos szerepet játszott a gyűrű környékén és a triplavonalon túlról is veszélyes Andrew Wiggins (19) is, míg a Durant–James Harden páros – amely együttesen nemritkán 60 pont felett teljesít – most szenvedett, és a Golden State védelme 43-on tartotta őket (19-24). A mérkőzés a harmadik negyed (18:35) után dőlt el, a Netsnek a hajrában sikerült elkerülnie a demoralizáló 30 pontos vereséget, amire egy pillanatban kilátás volt (99:117). Curryék 12/2-re javították mutatójukat, és már lépéselőnnyel vezetik a nyugati főcsoportot.

NBA, alapszakasz: Brooklyn–Golden State 99:117, Utah–Philadelphia 120:85, LA Clippers–San Antonio 106:92.

EUROLIGA

A végzetes második

Nem tudta meglovagolni a két győzelemből származó lendületet a Crvena zvezda, amely az Euroliga 10. játéknapján a Baskonia vendégeként lépett pályára Vitoria-Gasteizben. Dejan Radonjić csapata a második negyedben vesztette el a mérkőzést, amikor harmatgyenge dobóteljesítménnyel szemben a házigazda 30 pontot pakolt fel a kijelzőre (30:10, 55:32). Ezt követően már hiába próbáltak faragni Nikola Ivanovićék (21) a hátrányon, nem sikerült elkerülni a húsz pont körüli vereséget (93:74), amivel 4/6-ra rontották mérlegüket.

Euroliga, a 10. forduló: Žalgiris–Panathinaikosz 76:69, Lyon–Real Madrid 74:87, Baskonia–Crvena zvezda 93:74, Bayern–Fenerbahçe 71:63. Az élcsoport: Milano (–1) és Real Madrid 16, Barcelona (–1) 14 pont stb. Eurokupa, az 5. forduló, A csoport: Joventut–Andorra 90:80, Türk Telekom–Kubany 88:85, Hamburg–Levallois 84:94. B csoport: Bologna–Venezia 90:84.