2022. január 29., szombat
VB-SELEJTEZŐK

Szerbia ott lesz Katarban!

Mitrović a fejesével nemzeti hőssé vált – Spanyolország nem botlott – Észak-Macedónia készülhet a pótselejtezőre

A sorsdöntő Portugália–Szerbia vb-selejtezős ütközet előtt rengetegen bíztak abban, hogy megtörténik a csoda, de az erőviszonyok józanabb mérlegelése azt sugallta, hogy a Sasoknak már az is siker, hogy éles helyzetbe hozták magukat egy vb-selejtező végjátékában. Dragan Stojković legénységének Lisszabonban a győzelemre kellett mennie a katari repülőjegyért, hiszen a pontazonossággal álló felek között Cristiano Ronaldóék élvezték a gólarány előnyét, ehhez képest borzalmasan indult a meccs: még csak a második perc ketyegett, amikor Gudelj védelmi hibája – vagy Bernardo Silva faultgyanús szerelése, ahogy vesszük – után Renato Sancheshez került a labda, aki keveset teketóriázott, Rajković kapujának jobb oldalába bombázott. A szerbek azonban nem tették le a fegyvert, nagy erőkkel mentek előre, aminek a 33. percben meg is lett az eredménye: a csapatkapitány Tadić húsz méterről engedett el életerős lövést ballal, amire Rui Patricio reagálni tudott, de a Roma hálóőréről saját kapujába pattant be a játékszer.
Sokáig nem született ezután újabb találat, a három pontra hajtó szerbek valamivel többet birtokolták a labdát, de túl vakmerően sem mehettek előre, tartva a házigazda kontráitól. A jég csak a rendes játékidő utolsó percében tört meg: egy jobb oldali szerb szöglet után Tadić ívelt tökéletesen a hosszú kapufa felé, ahol a leshatáron innen Mitrović emelkedett tökéletes ütemben a beadásra. A Fulham gólvágója a rövid sarokra fejelt, amiért Patricio hiába nyújtózott – Szerbia vezetett! A néhány perces bírói ráadásban a portugálok nem tudtak egyenlíteni, így a Sasok a bravúrral megszerezték a győzelmet, illetve a csoportelsőséggel járó közvetlen katari indulási jogot. „A mutatott játék alapján megérdemeltük a győzelmet. A fiúk hatalmas hittel játszottak, és nem ijedtek meg a kiváló ellenféltől. Előre tudtuk, hogy ez a mérkőzés lesz a döntő. Nagy mentális erőre, érettségre, fegyelemre, áldozatkészségre és az általam kért elvárások tiszteletben tartására volt szükség ehhez a sikerre, amire Szerbia büszke lehet” – értékelt a lefújást követően Stojković szövetségi kapitány.

A portugál sajtó a betli után természetesen lesújtó véleményeket fogalmazott meg. A Record címlapján Cristiano Ronaldo látható, amint a lisszaboni mérkőzést követően a fűben ül lehajtott fejjel, a fotó alatt pedig a főcím: „Világszégyen”.

Mitrovićtyal együtt ünnepelt az egész szerb delegáció (Fotó: Eurosport)
Mitrovićtyal együtt ünnepelt az egész szerb delegáció (Fotó: Eurosport)

A sajtóorgánumok egyöntetűen a portugál válogatott hozzáállását bírálták. A Público című lap úgy összegez, hogy „sok tehetség kevés ambícióval” párosult, míg a Diario de Noticias hideg zuhanyként értékelte a látottakat. Az A Bola összegzése szerint a portugál csapat veresége „nagyon is megérdemelt büntetés volt”, az együttes teljesítményét pedig „szánalmasnak” minősítette. Az O Jogo „teljes elhomályosulásról” írt annak nyomán, hogy a válogatott a hazai vereséggel jövő tavasszal pótselejtezőre kényszerül.

Eredmények, a 10. forduló, A csoport: Portugália–Szerbia 1:2, Luxemburg–Írország 0:3.

1. Szerbia

8

6

2

0

18:9

20

2. Portugália

8

5

2

1

17:6

18

3. Írország

8

2

3

3

11:8

9

4. Luxemburg

8

3

0

5

8:18

9

5. Azerbajdzsán

8

0

1

7

5:18

1

Morata eldöntötte

Sevillában elmaradt a selejtezős sorozat legnagyobb meglepetése, miután Spanyolország minimális eredménnyel legyőzte Svédországot, és megnyerte a B csoportot. Mivel a sportban is értelmetlen a „mi lett volna, ha” felvetés, azon sem érdemes sokat lamentálni, hogy a svédek hogy futnak ki a vasárnapi meccsre, ha Grúziában vereség helyett három pontot tesznek a zsákba. Annyi biztos, hogy vasárnap este a spanyolok voltak a jobbak, és Morata a 86. percben ezt meg is pecsételte.

B csoport: Spanyolország–Svédország 1:0, Görögország–Koszovó 1:1.

1. Spanyolország

8

6

1

1

15:5

19

2. Svédország

8

5

0

3

12:6

15

3. Görögország

8

2

4

2

8:8

10

4. Grúzia

8

2

1

5

6:12

7

5. Koszovó

8

1

2

5

5:15

5

Észak-Macedónia pótselejtezős

Svédországhoz hasonlóan bosszantó helyzetben fejezte be a sorozatot Románia, amely a J csoport utolsó fordulójában hozta a kötelezőt Liechtensteinben, ám mivel az északmacedónok is legyőzték Izlandot, ők kaparintották meg a pótselejtezőt érő második helyet Németország mögött. A románok számára az előző forduló Izland elleni gólképtelensége volt a végzetes hiba, hiszen egymás elleni mérlegben jobbak voltak a délieknél, bár úgy is nézhetjük, hogy utóbbiak számára márciusban a szenzációs 2:1-es németországi győzelem jelentette az extrát.

J csoport: Örményország–Németország 1:4, Észak-Macedónia–Izland 3:1, Liechtenstein–Románia 0:2.

1. Németország

10

9

0

1

36:4

27

2. Észak-Macedónia

10

5

3

2

23:11

18

3. Románia

10

5

2

3

13:8

17

4. Örményország

10

3

3

4

9:20

12

5. Izland

10

2

3

5

12:18

9

6. Liechtenstein

10

0

1

9

2:34

1