2022. január 22., szombat

Pandémiából jeles, modorból elégtelen

Száz nap, egy év – olyan időszakok ezek, amelyeket követően rendszeresen értékítéletet mond a sajtó, az elemzők az új kormány felett, meghatározzák, mi az, amit jól, s mi az, amit rosszul tett az elmúlt időszakban. Kissé nehéz azonban meghozni egy efféle értékítéletet a jelenlegi Brnabić-kormány kapcsán, s ennek két oka is van. Az egyik, hogy a polgárokhoz hasonlóan valószínűleg az újságíróknak és elemzőknek sem tűnik úgy, hogy ez a kormány most lett egy éves, kulcsfigurája, Ana Brnabić ugyanis még 2017 júniusában miniszterelnökké vált, az akkor államfővé választott Aleksandar Vučić helyét foglalta el az átalakított kormányban. A pandémia és az azzal járó lezárások, kijárási tilalmak által meghatározott 2020-as parlamenti választás teljesen másodlagos téma maradt az aktuális járványhelyzet és az azzal járó intézkedések mögött, így nem lehet senkinek sem felróni, ha adott esetben nem is tudja megmondani, mikor volt az utolsó parlamenti voksolás. Nos, tavaly volt, melyen hatalmas győzelmet aratott a Szerb Haladó Párt, ismét koalíciós partnereivel alakított kormányt, melynek az élére ismét Brnabićot választották meg. A mandátuma teljesen összefolyhat az előzővel, számos miniszter maradt funkcióban, bár új arcokkal is bővült a kabinet. Az új kormány egy másik okból sem tűnhet annyira újnak, vagy legalábbis erőteljesnek: már a parlamenti választásokat követően ugyanis az államfő bejelentette, hogy jövőre előrehozott parlamenti választások lesznek az államfő-választással egy időben, ami voltaképpen azt jelenti, hogy a Brnabić-kabinet „szavatossági idejét” rögtön négy helyett másfél évre korlátozta az elnök. Azóta már a pontos dátuma is ismeretes ezeknek a választásoknak, április harmadikán tehát elnök mellett ismét parlamenti képviselőket, ezáltal kormányt is választunk. Ne menjünk bele, mennyire számít alkotmányos megoldásnak mindez.

(Fotó: www.ktv.rs)

Számos olyan politikai elemzői vélemény látott napvilágot az utóbbi időszakban, hogy a jelenlegi kormánynak voltaképpen ez az utóbbi körülmény a legnagyobb hátráltató tényezője, nem lehet teljes erőbevetéssel dolgozni úgy, hogy közben mindenki tisztában van vele, nem a megszokott időtartamhoz kell igazítania a terveket és a megvalósításokat. Mások – s jómagam is közéjük tartozom – nem gondolják úgy, hogy ennek különösebb hatása lenne a kormány terveire, ugyanis az az ember benyomása, hogy az SZHP által vezetett kabinet biztos a dolgában, főleg politikai háttértámogatásában a szavazók és a koalíciós partnerek részéről, s már 2025-ig, 2030-ig terjedő elképzelések, programok is napvilágot láttak mind az ország gazdasági helyzetének, mind a bérek jelentős növelésének, az infrastruktúra fejlesztésének vonatkozásában. Azt tehát túlzás lenne állítani, hogy a „szavatossági idő” kerékkötője lett volna az elmúlt évben e kormány munkájának, s valószínűleg ezután sem lesz az. Ha megfigyeljük a legújabb közvélemény-kutatásokat, azokból az derül ki, hogy a hatalmi párt továbbra is a szavazatok mintegy 58 százalékát megszerezné a választásokon, s egy esetleges kiváló ellenzéki kampány sem törheti meg ezt az osztatlan sikert annyira, hogy ellenzéki oldalra kerüljön az 58, s haladó oldalra a tizen-egynéhány százalék. Ami tehát a folytonosságot illeti, az SZHP, s talán maga Brnabić is, meglehetősen kényelmes helyzetben érezheti magát.

A kormány elmúlt évének sikerei között kell felsorolni mindenképp a járványellenes küzdelemben megvalósítottakat. Bár a napi fertőzésszámok és halálozások számadatai most nem azt mutatják, hogy sikerült volna ellenőrzés alá vonni a pandémiát, s minden bizonnyal korai volt számos esetben az az öröm, amelynek hatására magának a kormánynak és a válságtörzsnek a tagjai bejelentették, hogy győztünk, mégis, védőoltásból nem volt sohasem hiány, az állam szinte elsőként szerezte azokat, most elsőként jutunk a gyógyszerhez is, közben pedig három Covid-kórház építettek, s a nem várt helyzetnek a gazdasági hatása sem akkora az országban, mint másutt.

Ami mindenképp negatív: nem sikerült a kormány tagjainak szavahihetően megcáfolniuk az egyes miniszterek kapcsán felmerült botrányszagú eseteket, így Siniša Mali bulgáriai ingatlanokkal kapcsolatos érintettsége kapcsán sem volt eléggé jó magyarázat: „Az a lényeg, gazdagodott-e a kormányzás ideje alatt, nem az, hogy előtte mivel rendelkezett.”.Másrészt a Nebojša Stefanović védelmi miniszterrel kapcsolatos, éppen haladó párti berkekből érkező, az államfő lehallgatására vonatkozó állítások, vagy a jovanjicai marihuána-ültetvény szálainak esetleges szándékos összekuszálásához köthető vádak sem vetnek jó fényt a kormányra. A kormányfő válaszadást elutasító hangneme ezekben az ügyekben olyan hátránya a kabinetnek, amin mielőbb változtatni kellene, a kormánynak ugyanis nem csupán a szimpatizánsai felé kellene kommunikálnia.

Legalább a hátramaradt fél évben.