2022. január 19., szerda

Nehéz tél következik

Drágul a tüzelőanyag, és hiány lesz belőle Zentán is

Már javában tart a fűtési szezon, ennek ellenére sokan nem tudták időben beszerezni a kellő mennyiségű tüzelőt a téli hónapokra. Azoknak, akik most szeretnének bevásárolni, mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, hiszen folyamatosan emelkedik úgy a tűzifa, mint a szén ára. A zentai Vaske fatelepen jártunk hétfőn, ahol éppen javában zajlott a munka. Stajić Vasilije, a fatelep tulajdonosa kérdésünkre elmondta, hogy a tavalyi árakhoz viszonyítva a beszerzési ár 20 százalékkal növekedett, az eladási áron viszont csak 5 százalékot emelhettek, ugyanis az embereknek ezt is nehéz megfizetniük.

– A vevők körében a legnépszerűbb a bükkfa és a tölgy, melynek a köbméterenkénti ára 8000 dinár, a hálós vágott fa pedig 11 000 dinár, ami 1,9 köbmétert tartalmaz. Ami a szenet illeti, a faszén tonnája 10 000, a pljevljai szén pedig 15 000 dinár, ez tartalmazza a fuvart is Zenta és Felsőhegy területén – magyarázta Stajić Slađana fatelepvezető.
Az ellátás eddig folyamatos volt, viszont érezhetően nehezebb beszerezni a fatelepeknek is a tüzelőanyagot.
– Szénből biztosan hiány várható, a bányák folyamatosan dolgoznak, mégsem tudnak eleget kitermelni, állítólag nincs elegendő kapacitásuk rá. Aki most betér hozzám a telephelyre, az láthatja, hogy van szén, viszont akkora iránta a kereslet, hogy megtörténhet, hogy egy nap alatt elviszik az összeset. Ami a tűzifát illeti, azzal is gond lesz a közeljövőben – mondta a fatelep tulajdonosa.

A zentai Vaske fatelepen jelenleg szén és tűzifa is kapható
A zentai Vaske fatelepen jelenleg szén és tűzifa is kapható

A Senta-Promet fatelepén ottjártunkkor kevés tűzrevaló volt. A hálós tűzifát 16 000 dinárért kínálják, a faszén tonnáját 8600 dinárért, a kőszénét pedig 11 900 dinárért, a költségekhez még hozzáadódik a szállítási díj, ami 500 dinártól indul.
Egy harmadik fatelepen a hálós tűzifáért 15 000 dinárt kérnek, és ezért 1,7 köbmétert adnak. Ami a pelletet illeti, a legtöbb telephelyen nem árulják, a Larix fatelepen szokott lenni, de jelenleg ott sincs. Ha érkezik, az ára 433 dinár lesz zsákonként.