2024. március 29., péntek

Hogy bátran merjenek vállalkozni

Tizennégy középiskolás csapat vett részt a karrierépítéssel, virtuális vállalatalapítással kapcsolatos ötletbemutatón Szabadkán

A Vajdasági Tehetségsegítő Tanács a Töltsünk együtt egy kreatív délelőttöt! mottóval szólította meg az ötlet dús fiatalokat, akik érdeklődnek a vállalkozói pálya iránt. Tegnap rendezték meg a Karrierépítés, Virtuális vállalatalapítás – Ötlettől az üzletig című bemutató órát a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskolában, amelyen a felhívásra jelentkezett szakközépiskolások vettek részt.

Gergely Áprád felvételei

Gergely Áprád felvételei

A feladatuk a következő volt: olyan terméket vagy szolgáltatást kellett kitalálniuk 3 fős csapatokban, amelyek valamilyen eseményhez kötődnek, például a karácsonyhoz vagy a húsvéthoz. A kreativitásuk kibontakozására mindössze 1,5 óra állt rendelkezésükre, ezt követte a rövid 5 perces szemléltetés, amit minél részletesebben kellett bemutatni a vállalkozást és rá kellett világítani annak gazdasági indokoltságára, legmegfelelőbb marketing fogására. Olyan fantáziadús elképzelések bemutatására került sor, amelyek akár meg is valósíthatóak a jövőben. A rendezvény a diákok kezdeményezését szerette volna támogatni. Az idén 14 csapat jelentkezett a bemutató órára Szabadkáról, Óbecséről, Zentáról és Magyarkanizsáról, mezőgazdasági, közgazdasági, illetve egészségügyi középiskolákból. De Negri Ibolya, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja, a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács elnöke köszöntötte a rendezvény résztvevőit.

– A Vajdasági Tehetségsegítő Tanács 2010-ben alakult azzal a céllal, hogy nagyobb teret és hangsúlyt adjon a tehetségek felkutatására, illetve a tehetségek kibontakozására. Mi úgy gondoltuk, hogy nagyon sok a tehetséges diák, s ott a képesség, illetve készség bennük, amelyet fejleszteni és mentorálni kell. Több évvel ezelőtt a Szerbiai Oktatási Minisztérium bevezette a vállalkozástan tantárgyat, amely különösen nagy hangsúlyt kap a szakközépiskolákban. Úgy gondoltuk, hogy azt az elméleti tudást, amit elsajátítanak a diákok az iskolában, egy verseny, egy bemutató óra keretében meg tudják virtuálisan valósítani, és így valamiképpen felkészülnek a további életre, életpályára.

A rendezvény védnöke Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője is köszöntötte a jövendőbeli vállalkozókat.

– A vállalkozási készség elsajátítása nagyon fontos, nemcsak nektek, nemcsak az iskoláknak, hanem egy lényeges társadalmi ügy is, hiszen a vállalkozásoknak a jelentősége ma már az egész világon kulcsfontosságú. Jó dolog az, hogy a vállalkozási ismereteket már formális oktatásban is elérhető a tanulók számára. Azonban a vállalkozni vágyók az iskolai oktatás mellett a Vajdasági Tehetségsegítő Tanácsnak, illetve a Prosperitati Alapítványnak köszönhetően az online térben, vagy akár jelenléti módon is elsajátíthatják a vállalkozói ismereteket. Fontos felkészíteni a tanulni vágyókat a vállalkozói életre és a vállalkozói létre. Mindehhez persze kell egy jó ötlet, kockázatvállalás, illetve tőke, melyhez a Prosperitati Alapítvány tud segíteni egy pályázat keretében. Egyébként, van még egy programunk, ez a mentori program, amelyben sikeres vállalkozók segítik a kezdő kisebb vállalkozásokat az útjukon. Most az ott megtapasztalt, megtanult legnagyobb kincset, tanulságot szeretném megosztani a fiatalokkal: mindegy, hogy az ember hányszor bukik, el az a legfontosabb, hogy eggyel többször álljon fel –  mondta Juhász Bálint. A vállalkozásokról szóló rendezvényt a Tartományi Oktatási Titkárság és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.