2022. január 25., kedd

Zágráb a feszültségoldás híve

Kurtival és Osmanival tárgyalt Pristinában Plenković

– Meggyőződésem, hogy Szerbia és Koszovó az európai közeledés révén megoldást talál majd az egyelőre nyitottnak számító kérdésekre is, s ez a folyamat előbb-utóbb elvezet egymás függetlenségének elismeréséhez. Nem tudom, mikor következik ez be, a két ország politikusaitól függ – jelentette ki pristinai hivatalos látogatása során Andrej Plenković horvát kormányfő, aki az Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel folytatott megbeszélés után nyilatkozott.

Véleménye szerint Szerbia európai közeledése jelenleg jobb kilátásokkal kecsegtet, mint Koszovóé, hiszen utóbbinak a függetlenségét nem ismeri el az Európai Unió öt tagállama, még nem kezdődtek el a csatlakozási tárgyalások sem.

Elmondta, Horvátország támogatja a rendezési folyamatot Belgrád és Pristina között, minden feszültség megszüntetése mellett száll síkra, s a párbeszéd folytatását tartja a lehető legjobb megoldásnak. Zágráb érdekelt a Koszovóval felvett kapcsolatok elmélyítésében, de a Szerbiával való együttműködés és a kapcsolatok rendezésében is. Délkelet-Európának stabilitásra van szüksége, s ennek eléréséhez elengedhetetlen a Belgrád és Pristina közötti ellentétek feloldása – értékelte Plenković, aki zárt ajtók mögött tárgyalt Vjosa Osmani koszovói elnökkel is.