2022. január 25., kedd

Kudarcba fulladt próbálkozás

Nem érte el egyik fontos célját a pártközi dialógus során a szerbiai ellenzék

Egyre több részlet derül ki a hatalom és az ellenzék közötti pártközi dialóguson elhangzottakból. Mint arról Ivica Dačić, a köztársasági parlament elnöke és a Szerbiai Szocialista Párt vezetője tegnapi nyilatkozatában beszámolt, ezen „egyezkedés” során nem fogadták el az ellenzék azon követelését, melynek értelmében meg kellett volna szüntetni a választási lista vezetőjének kijelölését. Dačić úgy fogalmazott, az ellenzék ezt azért követelte, mert szerinte nem áll összhangban a demokratikus vívmányokkal a listavezető meghatározása. A házelnök szerint a listavezető olyan személy, akit az adott párt vagy koalíció a kampány vezéregyéniségévé választ, nem lát ezzel kapcsolatban semmi kivetnivalót, hiszen a listavezetőnek nem feltétlenül az adott párt, politikai szervezet elnökének kell lennie. A listavezető voltaképpen törvényes kategória – jelentette ki –, amit azért vezettek be, hogy a pártokat könnyebb legyen megkülönböztetni egymástól, egyszerűbb legyen az azonosítás.

– Nem nehéz megállapítani, melyik pártról van szó, amikor azt mondjuk, Szerb Haladó Párt vagy Szerbiai Szocialista Párt, mindenki tudja, kik alkotják ezeket a szervezeteket. Legyünk azonban őszinték, s ismerjük el, egyáltalán nem olyan egyszerű, amikor kisebb ellenzéki pártokról van szó, teljesen érthetetlen, hogy éppen ezek nem akarják a listavezetőt, holott kevesen tudják, melyiknek ki a vezetője, tagja – fogalmazott a házelnök.

Beszámolt arról is, hogy az ellenzéknek más elvárásai is voltak a pártközi párbeszéd során, például azt is el akarta érni, hogy a választási listán ne lehessen olyan személy nevét feltüntetni, aki nem képviselőjelölt az adott listán. Majd azt is követelte, hogy ha marad a listavezető intézménye, ne lehessen listavezető sem az, aki nem szerepel magán a listán. Dačić elmondása szerint teljesen hiábavalók az efféle próbálkozások, hiszen mindannyian tudjuk: a lista nevében bárki neve szerepelhet, nem lehet megtiltani ilyen megoldásokat.

Az ellenzék minden bizonnyal azt szerette volna elérni, hogy a haladók ne indítsanak listát Aleksandar Vučić nevével, aki nem lesz képviselőjelölt jelenlegi tisztsége miatt.