2022. június 30., csütörtök

Regeneratív kapitalizmus

Nem csak a járvány esetleges újabb hullámaitól vagy más fertőző betegségek megjelenésétől tarthatunk, nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy bolygónk is beteg. Valójában a két dolog nem is választható el egymástól. Talán ebben az egészben csak egyedül az biztató, hogy egyre többen ismerik fel, hogy ha nem változtatunk hozzáállásunkon, elsősorban a globális gazdaságon, fajunkat a kihalás szélére sodorhatjuk. Persze mindannyian meghalunk előbb-utóbb, de a jelenleg még mindig uralkodó trendek végül oda vezetnek, hogy a jövő generációi meg sem születhetnek.

Ferdítésektől, politikai indíttatású propagandától sem mentes a jelenlegi helyzet leírása. Világszerte sokféle szereplő vesz részt a helyzet leírásában: lelkes környezetvédők és klímaaktivisták, tudományos területeken kutatók, a gazdálkodók és a munkavállalók képviselői, a szakszervezetek, a zöld és kevésbé zöld jobb- és baloldali pártok legalábbis azt kommunikálják, hogy mind-mind állítólag azon is dolgoznak, hogy az összeomlás elkerülése végett hogyan lehetne megváltoztatni, vagy legalább átalakítani a nemkívánatos folyamatokat. A koncepciókban sok esetben kevés a közös, de azért általában mindegyikben megjelenik az a felismerés, hogy új gazdasági modellre van szükség a túléléshez. Olyan modellre kellene váltani, melyben a közösségek és a természet szükségletei élveznek előnyt, a profittermelés nem az elsődleges és egyedüli cél.

A kölcsönös segítség és a javak közösségi megosztása jól hangzó mantra ugyan, de a történelem során többször is bebizonyosodott, hogy a gyakorlatban az ilyen modellek általában nem működnek. 2009-ben Elinor Ostrom azért kapott közgazdasági Nobel-díjat, mert kimutatta, hogy a közösségileg birtokolt és használt gazdasági és ökológiai rendszerek nem vezetnek szükségszerűen a közlegelők tragédiájához.

LEHETETLEN KÜLDETÉS?

A 2008. évi válság előtt is az lett volna a legfontosabb kérdés, hogy miként reformálható meg a jelenkori kapitalizmus. Amíg azonban nem volt igazán nagy a baj, senki sem, illetve csak kevesen gondolkodtak gyökeres változásokat hozó modellekben. A Capital Institute regeneratív kapitalizmusról szóló tanulmánya még jóval a járvány előtt megjelent. A tanulmányban azt taglalják, hogyan lehetne egyesíteni egyetlen új kapitalizmusmodellben a legfontosabb szempontokat. Az emberek fizikai és pszichikai „jóllétét”, a környezeti fenntarthatóságot, illetve a gazdasági növekedést kellene az új modellnek tartósan biztosítani. A múltban alkalmazott modellekkel és gazdaságpolitikákkal ugyanis egyszerre mindezt valójában lehetetlen megvalósítani.

A kapitalizmusnak korunkban két formája azonosítható. A nyugati típusú liberális, valamint a Kínában és más egykori kommunista országokban elterjedt politikai kapitalizmus. Mindkét esetben megfigyelhető azonban, hogy a tőke egyre többet próbál kisajátítani a megtermelt jövedelemből. Az ebből fakadó egyenlőtlenség orvoslására azonban nincs hatékony eszköz, ami ne menne az eredményesség, versenyképesség rovására. Lényegében mindkettő környezetromboló és fenntarthatatlan modell.

EMBERARCÚ KAPITALIZMUS

A regeneratív kapitalizmus a Capital Institute igazgatója által jegyzett tanulmány szerint egyfajta globális gazdasági és kulturális keretrendszerként működhetne. A bolygó és a társadalom, az egyének és közösségek egészségének megőrzése és javítása kell hogy legyen az elsődleges szempont. Lehet, hogy utópia az elképzelés, hogy lehetséges olyan minőségi emberi kapcsolatokat kialakítani a társadalomban és azon belül a gazdaságban, amelyekben a versengésnél fontosabb az együttműködés. Pedig valójában máris léteznek olyan sikeres nagyvállalatok, melyek működése jelentősen az együttműködésen alapszik.

Korunkban a világháló forradalmasította a kommunikációt, aminek számos pozitív hozadéka van. Az is megfigyelhető azonban, hogy sok esetben az információ – és nem mellékesen a pénz – kórosan felgyorsult keringése is megjelenik mint kockázat és káros mellékhatás.

A regeneratív kapitalizmus koncepciója most még utópisztikusnak hathat, és sajnos lehet, hogy sokáig az is marad. Tény azonban, hogy a modern kori kapitalizmus valódi reformjához a természeti erőforrások szűkösségét figyelembe vevő gazdasági tervezésre lesz szükség. A változásnak rendszerszintűnek kell lennie, újra kellene értelmeznünk a társadalmi és gazdasági modelljeinket. Egyelőre nehéz olyan modellben gondolkodni, mely az elvárásoknak minden szemponttól megfelelne, emellett a gyakorlatban is működőképes lenne hosszú távon is. Végső ideje azonban elgondolkodnunk azon, hogyan lehetne olyan gazdasági rendszereket megvalósítani, amelyek a jelenlegi tőkés piaci uralmat fel tudják váltani egy stabilizálható, ökológiailag az emberiség túlélését biztosító, társadalmilag nem a profitlogikán alapuló, élhetőbb, emberarcú világgal.