2024. március 29., péntek

Alapjaink

George Orwell 1948-ban írta 1984 című művét, ami magyar nyelven először szamizdatban jelent meg 1984-ben. (Ma már nem kíséri olyan lelkesedés a szamizdat szó jelentését, mint a rendszerváltás idején. Meg is kopott a szamizdatosok bátorságának emléke, és rétegezettebb is lett az emlékezet. Az elmúlt évtizedek alatt megjelent kutatások, interjúk, visszaemlékezések tükrében megvolt a lehetőség különbségeket tenni.)

Talán már alig emlékszik erre bárki, de George Orwell 1984 című regényét elsőként a Forum adta ki 1986-ban, amikor is a kiadóház főszerkesztője Bányai János volt. A brutális erejű borítót Maurits Ferenc tervezte. Ma már szinte azt is lehetetlen volna megmagyarázni, miképpen jelentette a szabadság érzését újvidéki elsőéves egyetemi hallgatóként ez a könyv. Büszkeséget is jelentett, a vajdasági magyar irodalom jelenben való létezését. Amit szintén igen nehéz volna megmagyarázni a nevetségessé válás veszélye nélkül. Hiszen az eredeti mű majdnem negyven évvel korábban jelent meg. Akkoriban meg voltam győződve, hogy a történelmi eseményekről való tudás, legalábbis azok körében, akik nem szemellenzővel szemlélik az eseményeket, általános és egyforma keleten és nyugaton. (A keleti blokkban ezt jelenti ellenzékinek lenni.) A rendszerváltozást követően finoman szűnt meg ebbéli naivitásom.

A napokban olvastam Orwell 1944-ben írt, két évvel később megjelentetett, ma is érvényes esszéjét Arthur Koestler Sötétség délben című művéről. Az esszé máig tartó frissességét az biztosítja, hogy Orwell pontosan látja, a regény megszületéséhez szükséges volt Koestler kelet-európai tapasztalata, egy angolszász szerző éppen ennek hiányában nem tudott volna ilyen regényt írni. Tudjuk, hogy Koestler ezen regényének hatása volt Orwell 1984 című regényének megszületésére.

Van, hogy hiányzik a frissesség, ami alatt nem az aktuális divatot kell értenünk, hiszen ilyen szempontból nincs mit számonkérni. Frissesség alatt a bátorságot kell értenünk, amikor valamiben elsőként vagy másként, a saját szempontjaink mentén fogalmazhatjuk meg válaszainkat a fárasztó leképezések helyett. Az alapjaink megvannak ehhez.