2022. január 19., szerda

Nyugaton a helyzet megváltozott…

LMBTQ-lobbit akarnak. Az érintett közel-keleti országokban mégis kivégzik, kínozzák a melegeket. Több jogot akarnak a nőknek, támogatják a feminista mozgalmakat. Az érintett országokban mégis másodrangú személyként kezelik őket. A bevándorlók többségének identitása pedig még csak össze sem hasonlítható egy átlagos európai polgáréval… És – ahogy a nagyapám mondaná – mindig az erősebb kutyáé lesz a vacsora…

Idegen hordák sétálnak az úttesten Magyarország határainál. Stoppolással próbálkoznak, de továbbhajtok. Ismeretlen nyelven ordibálnak utánunk, majd megdobálnak. A határhoz közeledve láthatóvá válik: ezek mindenféle akadály, úti okmány nélkül szöknek át az ellenőrzőpontok mellett. Másnap a hazai és a nemzetközi sajtót böngészem. Magyarország kerítést épít – az első hír. Majd a reakció: egész Európa a magyar határon történt fejlemények miatt aggódik. A nemzetközi sajtó szerint embertelenné, kirekesztővé vált népünk, mert ahogy saját magunktól, úgy a bevándorlóktól is elvárjuk a legális dokumentumokkal történő határátlépést, s az ellenkezőjének a megakadályozására törekszünk. (Nem is értem. Aki kicsit is logikusan gondolkodik, csak tudja, hogy semmi jót nem tenne Európa közbiztonságának, hogy emberek tíz-, sőt százezrei, milliói jönnének be, a nyilvántarthatóság lehetősége nélkül.) A magát progresszívnek, „függetlenobjektívnek” nevező anyaországi médiában pedig az alábbi sorokat olvasom: „A migráció álprobléma, nem létezik.” Majd döbbenten látom: hozzánk, határon túli magyarokhoz hasonlítják a közel-keleti bevándorlókat.

Az egyetem padjait koptatom. A fentebb említett cikk a tanár urat is megihleti, aki kérdést intéz hozzánk: vannak a teremben külhoni magyarok? Többen is jelentkezünk… Az oktató első körben elmagyarázza nekünk, hogy mi gazdasági bevándorlóként vagyunk ott a Szegedi Tudományegyetemen, majd megjegyzi, velünk kivételezik a kormány, mert minket átengednek a határon, szegény közel-keleti bevándorlókat pedig nem.

– Ti hogy látjátok? – teszi fel a kérdést. Természetesen nem hagyhatom ki a ziccert. Elmondom neki, hogy az én üknagyapám elhunyt az első világháborúban Magyarországért. Az ő nagyapja harcolt 1848-ban a magyar szabadságért. Engem magyarul tanítottak imádkozni, magyarul játszottam, énekeltem, olvastam. Nem én mentem a határ túloldalára, hanem a történelem helyezett oda. Magyarul: ugyanaz a nyelvünk, kultúránk, történelmünk. Ezzel szemben egy közel-keleti bevándorló teljesen más kultúrával, vallással, habitussal jön hozzánk. Eszük ágában nincs integrációra törekedni, ami olyan párhuzamos társadalmak létrejöttének veszélyét hordozza magában, amelyek akár megágyazhatnak egy polgárháború kialakulásának is. De hogy fokozzuk… A szabadelvű mainstream média által oly sokszor hangoztatott európai értékek közül nemhogy nem ismer el egyet sem, hanem egyenesen gyűlöli őket. Ami pedig az okmányok nélküli határátlépést illeti, Európa közbiztonságát egyenesen megszünteti.

Az élet durva tanító, amely azóta Nyugaton már megváltozott. Nem sokkal később jött Párizs. Aztán Berlin. Majd Brüsszel. Végül Bécs. És csak zengett a lángoló Notre-Dame. Ahogy fentebb írtam… A csak progresszívnek emlegetett ideológia az emberi értékek, az emberi jogok tárházának látszólagos kiszélesítése mellett olyan tömegeket próbál importálni, akik ezekre a „szabályokra” fittyet hánynak. Mindebből is az oly sokat hangoztatott állítás látszik beigazolódni: a nyugati progresszív ideológia végső célja több száz vagy akár ezer éves önazonosság-tudatunk/tudataink tönkretétele.