2024. március 29., péntek
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Kedvezőbb a járványkép

Angolának ajándékozott 25 ezer adag Szputnyik V-t Szerbia

Lassan, de biztosan csökken a napi koronavírus-fertőzések száma az országban, egy héttel korábban még az ötödik helyen állt Szerbia az európai államok között a százezer főre eső megbetegedések számát tekintve, most már a tizennegyedik helyet foglalja csak el, tette közzé az adatokat a szerb kormány pénteken. A kormány értékelése szerint ennek az eredménynek az eléréséhez a Covid-belépők bevezetése és az immunizált polgárok számának folyamatos növekedése vezetett el, sokat segítenek a járványhelyzet enyhítésén a beadott harmadik dózisok is. Szerbia egyébként Magyarországgal azonos adatot jegyzett a kimutatásban, 67 fertőzött jutott százezer lakosra, a legrosszabb helyzetet most Szlovéniában mutatták ki, ahol 154, a legjobbat Spanyolországban, ahol mindössze 6 fertőzés jut százezer lakosra. Spanyolországban egyébként az emberek 80 százaléka felvette a védőoltás első két dózisát. Kevés az esetszám Portugáliában is, ahol kontinenselsőként a teljes átoltottság már elérte a 87 százalékot. A legrosszabb pozíción szereplő Szlovéniában, Szerbiához hasonlóan, a polgárok mintegy fele oltatta egyelőre csupán be magát.

Hétfőn, november 15-én, az őszi szünet végét követően, visszatérnek a tanulók az iskolapadokba, a korábbi döntéssel összhangban csak Belgrád, Veliko Gradište és Niš területén tartanak kombinált, azaz jelenléti és online tanítást is magába foglaló oktatást.

TANÚSÍTVÁNYREKORD

A Covid-belépők bevezetése óta, különösen pedig a 20 órakor életbe lépő követelmény megfogalmazása óta folyamatosan növekszik az érdeklődés az úgynevezett digitális zöld tanúsítványok, vagyis a vakcina felvételét vagy a betegség átvészelését, tesztek eredményeit igazoló hivatalos dokumentum iránt, melyet nemcsak az eUprava internetes ügyintézési portálján lehet beszerezni, hanem a szerbiai postahivatalokban is, teljesen ingyenesen. A Szerbiai Posta közvállalat pénteken közzétette, hogy rekordszámú igazolást adtak ki a héten, volt olyan nap, amelynek leforgása alatt tízezer tanúsítványt is átadtak a polgároknak. Emlékeztettek, hogy semmi másra nincs szükség a dokumentum beszerzéséhez, kizárólag érvényes azonosító iratra, személyi igazolványra, esetleg útlevélre. A Posta közölte, hogy a szolgáltatás júniusi bevezetése óta 437 ezer ilyen iratot adtak ki a polgároknak, ebből 53 ezret novemberben.

MARAD A SZIGOR

Görögország pénteken arról hozott döntést, hogy legalább további két hétre meghosszabbítja a szerbiai polgárok vonatkozásában a szigorított belépésre vonatkozó feltételek érvényességét. Ennek értelmében az utazhat be, aki rendelkezik a teljes átoltottságról tanúskodó, vagy a betegség átvészelését igazoló irattal, esetleg negatív, 72 óránál nem régebben elvégzett PCR-teszttel vagy 48 óránál nem régebbi negatív antigén-gyorsteszttel, valamint kitölti az utazást megelőzően a PLF-nek nevezett online kérdőívet is, melyet a határon fel kell mutatni a többi irattal együtt. Görögország a többi állam esetében is érvényben hagyta a szigorított feltételeket, melyeket két hét múlva vizsgál majd újra felül. A feltételek a 12 évnél idősebbekre vonatkoznak. A vakcina felvétele óta minimum 14, a betegség átvészelése óta minimum 30, maximum 180 napnak kell eltelnie.

SZERB VAKCINASZÁLLÍTMÁNY

Megérkezett az afrikai Angolába az a szerb vakcinaszállítmány, amelyet donációként juttatott el Belgrád, s mely 25 ezer adag Szputnyik V védőoltást tartalmaz. Az angolai szerb nagykövetség a Twitteren számolt be a szállítmány befutásáról, mint írták, büszkék arra, hogy Szerbiában gyártott oltóanyag került az afrikai államba éppen akkor, amikor ott a függetlenség napját ünneplik. Nikola Selaković külügyminiszter még augusztus közepén járt Luandában, akkor abban állapodott meg vendéglátóival, hogy országunk összesen 50 ezer adag védőoltást adományoz.

3822 FERTŐZÖTT, 67 ELHUNYT

Szerbiában a pénteken 15 órakor közölt adatok értelmében az elmúlt 24 órában 16.294 koronavírustesztet végeztek el, 3822 személynél mutatták ki a vírus jelenlétét. Újabb 67 személy hunyt el a betegség szövődményeinek következtében, az áldozatok száma 10.722. Kórházi kezelésre 6571-en szorulnak, közülük 276-an vannak lélegeztetőgépen. A járványhelyzet kezdete óta 6.542.905 koronavírustesztet végeztek el, s 1.204.902 vizsgálat eredménye volt pozitív. A halálozási arány 0,89 százalék.

Az újvidéki, mišeluki Covid-kórházban pénteken 515 személyt kezeltek, öttel kevesebbet, mint egy nappal korábban, 54-üknek lélegeztetőgépre volt szüksége. A Vajdasági Közegészségügyi Intézet pénteki adatai szerint Vajdaságban 1115 új esetet jegyeztek egy nap alatt, Újvidéken 196-ot, ahol már 5461 aktív fertőzött van, Vajdaság egész területén pedig 24.767.