2024. április 18., csütörtök

Agyagfalva – New York

A fotók a Zentai Alkotóházban november 20-áig tekinthetők meg – Az otthonosság, más-más távpontokban

Az Agyagfalva – New York című fotókiállítás a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet által szervezett Művészeti karaván programjaként érkezett Vajdaságba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával. A fotók a Zentai Alkotóházban november 20-áig tekinthetők meg. A szervezők szeretnék, ha az érdekes, értékes anyag más vajdasági településekre is eljutna.

AGYAGFALVA

Fülöp Lóránt képei a Kárpát-medencei magyarság egyik kevésbé ismert vidékéről, a Székelyföld Udvarhelyszéknek nevezett területéről adnak hírt. Olyan módon, hogy a néző kevés képzelőerővel meg is élhesse az ottani léthelyzeteket. Az alkotó eddigi munkássága jórészt ezt célozza: rögzíteni a képírás korszerű eszközeivel egy nagyobb vidék mindennapi életének hangulatait és valóságát. A köznapi helyzeteket, eseményeket, a rögzített látványt olyan szemszögből láttatva, megkomponálva, hogy kiemelje az említett mindennapiságból. Az általánosban az egyedit keresi és mutatja fel.

Felvételein legfontosabb maga az ember: a munkát végző, a környezetét alakító, a természetben élő ember. Aki a felvételeken éppen dolgozik, vagy megpihen rövid időre, netán elmélázik, rábámul környezetére. Hangsúlyosan emberközpontú ez a világ, amit az alkotó láttat. És semmi sem idegen tőle, ami emberi, ahogyan ezt már a rómaiak is megfogalmazták.”

(P. Buzogány Árpád)

NEW YORK

„A képek szavakká formálódnak, dialogizálunk, közben csodálom a fotós rendszerező, szintetizáló képességét. A világjárvány jelenlegi kontextusában Szentes Zágon mintha prófétaként járta volna először New York, majd egy rövid visszatérést követően San Francisco utcáit, jövőbelátó tapasztalatot gyűjtve az elnéptelenedettnek ható sugárutakon, mintegy előrejelezvén a kötelező társadalmi távolságtartás mára mindent átíró szabályainak bevezetését. A szokatlan perspektívák, a matematikai pontossággal mértani alakzatokra szabdalt tér, a szabályosan futó síkok, egyenesek, élek és átlók emberi jelenlétet feltételeznek, ugyanakkor ott lüktet bennük az emberi jelenlét szinte teljes hiánya.

Merre van a kiút? Jut-e egy hely mindnyájunknak a városi térben, vagy ez csak „one way only”, esély sincs a választásra? NY City experience, (látnoki) tapasztalat a javából, mely a művészi gesztus jóvoltából kicsit a miénk is.”

(Molnár Emese)

Mi az, amit ismerősnek, amit otthonosnak érzünk? Lehet épület, legelésző háziállatok tömege, egy szín, arckifejezés, gesztus, ami gyerekkorunk emlékképeit vagy áhított képeslapjait, posztereit, filmhelyszíneit juttatja eszünkbe. Szentes Zágon és Fülöp Lóránt fotóválogatásaiban ez az otthonosság tűnik fel, más-más távpontokban. Elvégre mégis mi lehet hasonló Agyagfalva és New York mindennapjaiban? Elsőre azt gondolnánk, nem túl sok. Jelen fotókiállítás azonban mégis ezeket az apró, hétköznapi és – mondhatni – ismerősen otthonos élettapasztalatokat mutatja be, akár egy felhőkarcoló szédítő magasságából; akár a falusi táj meghitt romantikájából, egy parasztház árnyékából, az erdő mélyéről.

Az Agyagfalva – New York című kiállítás fotói mintha egymás komplementereiként működnének. Két teljesen ellentétes világ találkozik a kompozíciókon: Agyagfalva és a székely kisfaluk meghittsége, egyfajta otthonos idill és az általunk csak hírből ismert New York-i ingerdömping, a fotókra képzelt hangzavar, zajszennyezés. Szentes Zágon kompozíciói azonban kerülik a közhelyes amerikanizmus megszokott sémáit: a monumentális, meghatározó amerikai felhőkarcolók vagy hidak legfeljebb háttérként jelennek meg egy fagylaltoskocsi mögött, csupán geometriai formák, az optikai illúzió szemléltető eszközei. Helyettük az underground kerül előtérbe, mégpedig a szó szerinti underground: legyen szó a metrómegállók precíz architektúrájáról vagy egyfajta kulturális undergroundról (jelen esetben a graffitiművészetről). Van egyfajta örök kíváncsiság ezekben a képekben: nem csupán turistaszem rácsodálkozása, hanem értő közeledés, megismerni vágyás.

Fülöp Lóránt képeiben hasonló kíváncsiságot és megismerni vágyást láthatunk egy számunkra sokkal hozzáférhetőbb és mondhatni ismertebb közeg esetében. Ellentétben a New York-i válogatással itt épp a grandiózus kompozíciók érvényesülnek: a dicső disznóvágás, a fény-árnyék játékban tündöklő padlás mint egyfajta színpadi tér, a lemenő nap előtt magasodó szénásszekér. Képeinek részletgazdagsága és figyelmes komponálása nagyszerűen lavíroz a statikus belső terek és a pezsgő falusi élet apró ünneppillanatai közt, az erősen kontrasztos képek jól körvonalazzák a falu napnyugtáig dolgozó emberének életvitelét, annak árnyoldalaival, nehézségeivel és apró elégtételeivel együtt.

Izgalmas párbeszéd alakul ki például a faluvilág „parasztkék” házfala és New York manhattani vagy brooklyni graffitimunkái között; a kapu előtt álló és mosolygó, valamint a metrón olvasó szépkorú házaspár között, a nótával kísért falusi disznóvágás és a telefonján zenét hallgató, New York-i kávézóban üldögélő fiatal hölgy között (amelynek visszaverődésében, alig láthatóan feltűnik maga a fotós is). Hasonlóképp különös kontrasztot ad ki a terek egymás mellé képzelése: a mintáktól, különböző textúráktól hemzsegő, ágytakarók, párnahuzatok, falak és falvédőszőnyegek borította falusi belső tér, valamint a One World Trade Center tetejéről belátható nagyváros fegyelmezett geometriája között.

Arra hívom a kedves jelenlévőket, hogy csatlakozzanak a fotográfusokhoz ebben a megismerni vágyásban, ismerjék fel maguk a fényképekben megbúvó részletekben a békés falusi világ pezsgését, vagy akár a pezsgő világvárosban megbúvó békét.

(Elhangzott a kiállítás megnyitóján, november 5-én a Zentai Alkotóházban)