2024. április 20., szombat

Tuva-földi gégeénekesek

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház az idén is izgalmas rendezvénysorozattal ünnepelte meg a születésnapját. A közönség megtekinthette a már több mint tíz éve sikeresen színre vitt Béres Márta One-Girl Showt, ami sokak kedvence és bármikor szívesen nézik meg újra. A színházi élmény mellett koncertekre is sor került, amelynek partnere az Etnofest, így mondhatni, hogy KDSZ 27. szülinapja egybefolyt az Etnofesttel. A hétvégén a zenekedvelők a flamenco szenvedélyes világában kalandozhattak az Ex Auro world-jazz fúziós projektum révén, amely Keck Mária és Tomaž Pačnik találkozásából jött létre. Kedden este viszont egy igazi attrakcióban lehetett része a közönségnek. Ekkor a Huun-Huur-Tu együttes lépett fel, amely a távoli Tuva-földről, Szibériából érkezett. Tuva az Oroszországi Föderáció egyik tagköztársasága, az ország délkeleti részén található és Mongóliával határos. A koncert előtt egy megközelítőleg fél órás kisfilmben megismerkedhettünk a területtel, a történelmével, a nomád életmóddal, a sámánizmussal. A film bemutatta Tuva természeti szépségeit és azt is megtudhattuk, hogy az emberek ott egyszerű életet élnek, főleg állattenyésztéssel foglalkoznak.

A Huun-Huur-Tu a KDSZ-ben (Fotó: Lukács Melinda)

A Huun-Huur-Tu a KDSZ-ben (Fotó: Lukács Melinda)

A tuvaiak büszkék a hagyományaikra és az elődeiktől megmaradt szokásaikra. A Huun-Huur-Tu kvartett is a hagyományokat élteti, hagyományos hangszereket használnak, amivel azonban világhírnévre tettek szert, az a különleges gégeének, amelyet a szabadkai közönség is hallhatott. A dalaik gyakran a szerelemről, a harcokról és a természetről szólnak, a tuvaiak számára ugyanis nagy fontossággal bír a természet. A zenekar koncertje óriási sikert aratott, a közönség állva tapsolt. Ahogyan azt Dejan Vujinović fesztiváligazgatótól hallhattuk, az Etnofest megalakulás óta, csaknem tizennyolc éve tervezték vendégül látni ezt a különleges együttest.