2024. április 19., péntek

A bíróság döntött arról, hogy az olasz gyerek felveheti a vakcinát

A milánói bíróságig jutott annak a 12 éves fiúnak az ügye, aki fel szerette volna venni a koronavírus elleni védőoltást, de apja nem engedte. A szülők külön élnek, édesanyja beleegyezett, hogy fia megkapja a vakcinát.

A fiú a bíróknak elmondta, hogy határozatlan amiatt, hogy szülei két teljesen különböző véleményen vannak, ezért megijedt – számol be a Corriere della Sera című olasz napilap. A bírók megállapították, hogy a fiú a korához képest érett, tájékozott. Az oltás felvételéről édesanyjával ért egyet.

„Anyámmal beszélgettem, elmondtam neki, hogy amit apám mondott, annak nincs sok értelme” – mondta a fiú.

A milánói bíróság úgy döntött, hogy a fiú felveheti az oltást. Döntésüket azzal indokolták, hogy az apa magyarázatai nem olasz és nemzetközi tudományos alapokon nyugszanak, ellentétesek az Olasz Gyógyszerügynökség álláspontjával.