2024. április 20., szombat

Művészetek vonzásában

Irodalom, képzőművészet, népművészet a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központban

A topolyai Kodály központban működő néptáncműhely sikereiről szinte folyamatosan hírt adunk, legutóbbi műsorukban azonban nem a népművészeté, hanem az irodalomé és a képzőművészeté volt a főszerep.

– Immár második alkalommal szervezzük meg összművészeti rendezvényünket, melyben helyet kap az irodalom, a képzőművészet és a népművészet. Jeles napokhoz fűződik rendezvényünk, hiszen november 13-a a magyar nyelv napja, november 14-e pedig a vajdasági magyar képzőművészet napja – ismertette a színházteremben a közönséget köszöntve Kisimre Szerda Anna, a Kodály elnöke.

A program történelmi megemlékezéssel kezdődött, november 4-e nemzeti gyásznap, az 1956-os forradalom leverésének emléknapja alkalmából Weiner Albert 1956-ban című és Arany János Az örökség című megzenésített versét Szerda Balázs adta elő.

Játékos, vidám versekkel a magyar nyelv különleges szépségére hívja fel a figyelmet az Aurora Beszédművészeti Műhely (Fotó: Sörfőző Kornél felvétele)

Játékos, vidám versekkel a magyar nyelv különleges szépségére hívja fel a figyelmet az Aurora Beszédművészeti Műhely (Fotó: Sörfőző Kornél felvétele)

A Szivárvány Kuckó másfél éve működik a művelődési központ keretein belül. Tagságának létszáma folyamatosan nő, így már két csoportban irányítja munkájukat Bolyos Szenti Lilla tanárnő.

– A képzőművészeti szakkör tagjai általános iskolás tanulók, akik két csoportban alkotnak a Kodály székházában. Az alsós diákok részére hétfőnként 18 órától, a felsősöknek pedig szerdánként 16 órától áll nyitva a kreatív műhely, ahol jelenleg tizenkét alsós, illetve húsz felsős tanuló tevékenykedik. A nyári szünet után a szakkör októberben kezdte meg munkáját, így már az új tagok is bemutatkoznak az őszi kiállításon. A képzőművészet és az alkotói tevékenység nemcsak a kézügyességet és az esztétikai érzéket fejleszti, hanem a megfigyelőképességet is. Mi sem tanúskodik erről jobban, mint a gyerekek kiállított képei. Mindegyik más, és mégis tükrözi alkotója világát. A közönség az elmúlt egy hónapban készült festményeket és rajzokat láthatja, amelyeket az ősz inspirált. A gyerekek az évszak hangulatait, formáit és színeit jelenítették meg a papíron különböző grafikai, illetve festészeti technikákkal – mondta a november közepéig a Művelődési Ház kiállítótermében megtekinthető kiállításról a csoportvezető.

Az Aurora Beszédművészeti Műhely Csobolyócsobbanás című műsora a magyar nyelv napja alkalmából készült. A csoport bemutatkozása előtt Farkas Zsuzsa, a Kossa János Magyar Nyelvművelő Egyesület és Olvasóklub elnöke ünnepi köszöntőjét olvasta fel, mellyel a magyar nyelv szépségére, gazdagságára hívta fel a figyelmet.

A műsorban mondókákkal, nyelvtörőkkel és egyéb rigmusokkal játékosan mutatták be a magyar nyelv zeneiségét, nyelvi gazdagságát. Emellett olyan alkalmi verseket is megszólaltattak, amelyek a magyar nyelv szépségéről, életünkben betöltött szerepéről szólnak Kazinczy Ferenc, Füst Milán, Weöres Sándor, Garai Gábor, Fehér Ferenc és mások tollából.

A műsor szerkesztője, Molnár-Krekity Olga versmondó és versfelkészítő pedagógus, az Aurora vezetője és a versmondók, Alács Varró Emese, Benei Rebeka, Dancsó Emma, Rózsa Kincső, Szabó Rebeka, Szabó Vilmos, Szél Hanna és Tomik Eszter nagy sikert arattak műsorukkal.

A Szivárvány Kuckó tagjai és tanárnőjük az őszi kiállítás képei előtt (Fotó: Sörfőző Kornél felvétele)

A Szivárvány Kuckó tagjai és tanárnőjük az őszi kiállítás képei előtt (Fotó: Sörfőző Kornél felvétele)

A szép verseken kívül népdalok is elhangzottak az összművészeti esten, a Cinegék citerazenekar tagjai somogyi dallamokat adtak elő, a Csiripiszli énekcsoport előadásában pedig Szeged környéki dalokat hallottunk.

A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap, Topolya Község Önkormányzata és Helyi Közössége támogatásával valósult meg.