2022. január 29., szombat

Mely magyar csatornákat nézhetjük kábeltévén?

Új szolgáltató a régi rendszeren

Szabadkán az elmúlt években a Pošta-NET számított az egyik legnagyobb kábeltévé-, valamint vezetékes internetszolgáltatónak. A szolgáltató a település legtöbb részén elérhető volt, és viszonylag egyszerű ügyintézést garantált, ugyanis a felhasználók ügyes-bajos dolgaikat egy számukra ismert helyen, a postán intézhették el.

Az elmúlt években számos változás történt az elérhető tévécsatornák tekintetében, ami elsősorban a sportok szerelmeseit érintette érzékenyen, viszont a magyar nyelvű csatornák vonatkozásában nem került sor nagyobb módosításokra, így a magyar felhasználók, és elsősorban a törzsközönséget képező idősebb tévénézők számára biztos pontot jelentett a szolgáltató.

Szeptemberben azonban a Pošta-NET minden fogyasztója értesítést kapott, amelyben arról tájékoztatják őket, hogy rövid időn belül megszűnik a szolgáltatás, és a polgároknak, ha továbbra is igénylik a szolgáltatást, új szerződést kell kötniük, ezúttal azonban nem a Szerbiai Postával, hanem a Szerbiai Telekommal. Az értesítés szerint „a Szerbiai Posta és a Szerbiai Telekom között megkötött adásvételi szerződés értelmében előbbi teljes elektronikai kommunikációs rendszere utóbbi tulajdonába kerül", s ez azt jelenti, hogy a Telekom rendelkezik az internetes és a kábeltévé-szolgáltatás felett.

Az értesítésben azt is kifejtik, hogy a Szerbiai Posta által használt adatok a szolgáltatás zavartalan folytatása érdekében átkerülnek a Telekomhoz.

Az értesítést követően, és azóta is folyamatosan több olvasónk is arról számolt be, hogy a Telekom ügynökei rendszeresen felkeresik őket, és többfajta opciót, csomagot kínálnak. Az átállással kapcsolatos kérdéseinkkel a Szerbiai Telekom PR-osztályához fordultunk, szűkszavú válaszaikat ezúttal teljes egészében közöljük.

A Pošta-NET felhasználói a 0800100100-as telefonszámon keresztül érdeklődhetnek az átállás lehetőségeiről, ugyanakkor felkereshetik a lakóhelyükhöz legközelebb lévő MTS kirendeltséget. Hiszünk abban, hogy a szolgáltatásaink minősége sok új felhasználót vonz hozzánk.

A Pošta-NET eddigi felhasználóinak minden esetben új szerződést kell kötniük a cégünkkel az általuk kiválasztott szolgáltatás, illetve csomag függvényében. Mindehhez a felhasználóknak nincs szükségük semmilyen anyagi befektetésre. A Szerbiai Telekom továbbra is a posta és a saját már meglévő infrastruktúráját és berendezéseit használja, ugyanakkor szükség szerint kisebb-nagyobb átalakításokra sor kerülhet a szolgáltatás minőségének javítása érdekében.

A Pošta-NET kínálatához képest a Telekom a magyar nyelvű csatornák tekintetében szélesebb kínálattal rendelkezik. A felhasználási feltételek pedig attól függnek, hogy adott felhasználó mely csomagot választja."

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a Telekom szolgáltatásai közül melyik magyar nyelvű csatornák érhetők el. Az Iris tv-n belül jelenleg a következő csatornákat találhatjuk a kínálatban: RTL Klub, Duna TV, Duna World, RTL II, Cool, Film+, Muzsika TV, Film4, M1, M2, RTL+, M5, RTL Gold, Sorozat+, Story4, TV2, Super TV2, M4 Sport. Emellett természetesen több vajdasági lokális, részben magyar nyelvű csatorna is szerepel az elérhető csatornák között, és a Pannon Televíziót is ott találjuk meg.