2024. április 16., kedd

Legjobbat a legjobbnak

A kishegyesi labdarúgópálya új épülettel gazdagodik Világos Adriana gerelyhajítónak köszönhetően – A helyi közösség kalapácsvető-pályával bővíti a sportolási lehetőségeket

A kishegyesi labdarúgópálya bejáratánál új épület falait pillanthatja meg az arra járó, amin jelenleg is dolgoznak. Öltözőkkel és tusolókkal ellátott edzőterem épül, amit a falu Világos Adriana gerelyhajítónak köszönhet. Sándor István, Kishegyes község alpolgármestere az új beruházás kapcsán elmondta, hogy a labdarúgópályán két fejlesztésen is dolgoznak.

– Mint már korábban beszámoltunk róla, az idei évben már átadásra került a műfüves labdarúgópálya, a meglevő focipálya melletti részen. De nemcsak a labdarúgók használják az itt lévő sportpályákat, hanem itt edz Világos Adriana világsikereket elérő gerelyhajítónk, valamint azok a fiatalok, akik atlétikával és gerelyhajítással foglalkoznak. Korábban már épült itt egy gerelyhajító-pálya, most pedig két újabb fejlesztés valósul meg ezen a helyszínen. Az egyik fejlesztést a kishegyesi helyi közösség finanszírozta, azzal a céllal, hogy bővüljön a sportolási lehetőségek száma, illetve Adriana és az atlétikával foglalkozók olyan gyakorlatokat is végezhessenek, amelyek erőnlét és állóképesség szempontjából fejlesztik a képességeiket. Ez a pálya, ami a műfüves pálya mögött található, alkalmas kalapács- és diszkoszvetésre, ugyanitt súlylökés is végezhető. Adrianára nemcsak a kishegyesi helyi közösség és az önkormányzat figyelt fel, és támogatja, hanem országos szinten is sokat várnak tőle. Ezért a Szerbiai Olimpia Bizottság finanszírozásával edzőterem, öltöző és tusoló épül. Az építési munkálatok jelenleg is zajlanak – számolt be az alpolgármester, majd arról is szólt, hogy az új sportlétesítmény 130 négyzetméteres, új építésű épület lesz, amely a labdarúgópálya bejáratánál kapott helyet.

– Az olimpiai bizottság tervezői csak itt tudták megoldani a kivitelezést, mert a labdarúgópálya mögötti részen a későbbiekben, a vasútfejlesztés miatt építkezés fog zajlani. Emiatt egy parcellarészt már ki is jelöltek erre a célra, valamint a különböző infrastrukturális feltételek sem voltak adottak az új épülethez, ezért a bejáratánál, egy óvott helyen kezdődött meg az építkezés. Ezt az új létesítményt nemcsak Adriana és az atlétikával foglalkozó fiatalok tudják majd kihasználni, hanem a későbbiekben minden sportkedvelő fiatalnak lehetőséget nyújt az edzésre. Azt mindenképpen ki kell emelni, hogy Adriana kiváló eredményeinek köszönhető, hogy Kishegyesen épül az új sportlétesítmény – mondta el Sándor, majd hozzáfűzte, hogy az olimpiai bizottságnak az volt a célja, hogy Adriana számára megfelelő edzési feltételeket biztosítson.

– Olyan edzési feltételeket akarnak biztosítani Adrianának, amelyek bármelyik másik, olimpián részt vevő szerbiai sportoló rendelkezésére állnak. Amikor az épület elkészül, akkor olyan körülmények között készülhet, amelyek biztosítják a következő olimpiára való felkészülést, és nem éri hátrány azokkal a sportolókkal szemben, akik pl. Belgrádban készülnek az olimpiára – fogalmazott az alpolgármester.

Végezetül hozzáfűzte, hogy mind a helyi közösség, mind az önkormányzat számára fontos, hogy az olyan helyi sporttehetségek, mint Világos Adriana, a legkedvezőbb feltételek mellett készülhessenek fel a nagy megmérettetésekre.