2024. március 28., csütörtök

A projektek határidőn belül vannak

Moszkvai látogatásáról egyeztetett Vučić Harcsenkóval

Aleksandar Vučić szerb államfő és őexellenciája Alekszandr Bocan-Harcsenkó, Oroszország szerbiai nagykövete kedden a szerb államfő soron következő oroszországi látogatásának előkészületeiről, a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel való találkozóról, valamint a közös szerb–orosz projektekről és az aktuális regionális és globális kérdésekről egyeztetett.
A beszélgetőpartnerek úgy értékelték, hogy Vučić elnök közelgő látogatása támogatja azt a rendkívüli politikai párbeszédet Szerbia és Oroszország között, amely évről évre egyre intenzívebbé válik és kifejezi a kölcsönös vágyat a két ország közötti együttműködés mindenre kiterjedő előrehaladása iránt. Vučić elmondta, Putyin megérti Szerbia álláspontját és ismételten kifejezte háláját a Koszovó kérdésében nyújtott, azaz Szerbia területi integritásának és szuverenitásának támogatásáért.
Vučić és Bocan-Harčenkó megvitatták a Kereskedelmi, Gazdasági és Tudományos-Műszaki Együttműködési Kormányközi Bizottság ülését és Jurij Borisov orosz miniszterelnök-helyettes látogatását követő tevékenységeket.
Szerbia elnöke kiemelte, hogy a közös infrastrukturális és energetikai projektek megvalósítása a határidők betartásával zajlik, és ezzel párhuzamosan egyéb konkrét javaslatokon is dolgoznak, amelyek a kölcsönös érdeklődésre számot tartó területeken szorosabb együttműködésre irányulnak. Vučić és Bocan-Harcsenkó a kétoldalú kapcsolatok mellett a térség és a világ aktuális kérdéseiről is tárgyalt – olvasható a szerb államfő közleményében.