2024. április 19., péntek

Elhunyt Kovács Oszkár, a JSZK kormányának egykori alelnöke

Nyolcvannégy éves korában, rövid betegség után Belgrádban elhunyt Kovács Oszkár közgazdász, egyetemi tanár, a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (JSZK) kormányának egykori alelnöke és a szerb kormány minisztere, a Szerbiai Szocialista Párt kiemelt tisztségviselője. November 7-ei halálhírét a Megatrend Egyetem közölte honlapján, jelenti a FoNet.

Kovács Oszkár 1937-ben született Nagybecskereken. A Belgrádi Egyetem Közgazdasági Karán szerzett diplomát 1960-ban, ahol később magiszteri és doktori címet is szerzett. Külföldi tanulmányai után 1965 és 1972 között a belgrádi Közgazdaságtudományi Intézet kutatója volt, majd adjunktussá választották, 1983 és 1985 között pedig dékán volt. Két évtizeden át a Megatrend Egyetem vállalkozástudományi karának és geoökonómiai karának professzora volt, 350 tudományos munkát jelentetett meg, ebből 57-et világnyelven, 16 könyv szerzője.

A JSZK kormányának egykori alelnöke és a szerb kormány minisztere, a Szerbiai Szocialista Párt kiemelkedő tisztségviselője volt.

Temetése november 11-én, csütörtökön 10 óra 30 perckor lesz a belgrádi Új temetőben.