2022. január 26., szerda

Új dolgok, új szokások

Nagyon sok változás volt nálunk az elmúlt hónapokban. Az egyik legnagyobb, hogy a kisebbik lányunk is iskolába indult, ami újabb változásokat hozott magával. Az óvodához képest ez már egy sokkal kötöttebb forma, több kihívással és lényegesen több kötelezettséggel, és habár igyekszem mértéktartó lenni az iskola utáni foglalkozásokat illetően, azért szinte minden délutánra jut valami. Ez volt az egyik nagy váltás, hogy valahogy ezeket is be kell préselni a mindennapokba, de mindezt úgy kell megtenni, hogy maradjon idő a legfontosabbra, a játékra. Ezt nemcsak az elsős, hanem a harmadikos lányom esetében is elengedhetetlennek tartom, hiszen ez tölti fel őket, ez hozza a boldogságot, ez jelenti a gyerekkort, és ezt vétek elvenni tőlük. Igazán sajnálom azokat a gyerekeket, akiknek a szüleitől azt hallom, hogy náluk csak hétvégén van játszás, hét közben nagyon sok a tanulnivaló meg a különóra. Véleményem szerint a szülő jót akar a gyerekének, mert nagyon fel akarja készíteni az életre, minden lehetőséget meg akar neki adni a fejlődésre, de én mégsem tudok ezzel egyetérteni, mert olyan dologtól fosztja meg, amit később már nem lehet pótolni.

(Illusztráció – Pixabay.com)

Szóval ez a sűrített élet volt az egyik jelentős változás, a másik meg az, hogy elkezdtek saját maguknak olvasni, és az én meseolvasásom egy kicsit háttérbe szorult. A csaknem tízéves lányomnál valahogy most jött el az az idő, amikor igényt tart erre a fajta időtöltésre, és valószínűleg most talált magának olyan olvasmányt, amely lekötötte a figyelmét, amelynek a története kíváncsivá tette. Ezt a kisebbik lányom sem hagyhatta annyiban, elképzelhetetlen számára, hogy ne kövesse nővérét, pedig neki még maga az olvasás is nagy kihívás. Akaratból és kitartásból szerencsére bőven osztottak neki, így ameddig a testvére olvas, addig ő maga is a könyv fölött ül, és olvassa össze a betűket szavakká. Leginkább a d és a b betűkkel van gondja, hiszen ugyanolyanok, csak az egyiknek balról, a másiknak meg jobbról van a hasa. Ki a fene tudja ezt megkülönböztetni – gondolja, de nem adja fel, mivel a többit elég jól ismeri, a szóból kikövetkezteti, hogy melyiket is írhatja ott. A szöveg megértése ilyenkor még nehézkes, hiszen magára az olvasásra, a betűk felismerésére és összeolvasására koncentrál, de meglepő módon azért meg is ért belőle valamennyit.

Ez az időszak mindenkinek nagyon érdekes, mert az esti rituálénkat is megváltoztatta. Eddig esténként csak és kizárólag én olvastam nekik, mindig azt, amit igényeltek, és leginkább mindenkinek több mesét, most viszont ezt nem kérik. Persze, lehet, hogy ez majd változik, főleg a kisebbik lányom esetében, mert ő még biztosan igényt tart majd az én meseolvasásomra is, de most mindketten élvezik, hogy ők maguk olvasnak. Azt továbbra is kérik, hogy legyek ott én is, ugyanúgy, mint amikor az én mesémet hallgatták, csakhogy most azzal foglalkozzam, hogy segítsek a kisebbiknek, ha valahol elakad.

Hát, így változnak a dolgok. Egy idő után már sem a meseolvasásom nem kell majd esténként, sem az, hogy melléjük feküdjek elalvásig. Így van ez jól.