2022. január 25., kedd

Érdeklődő van, vevőből már kevesebb

Nagy sikere volt az Éjjeli bazárnak Temerinben is

Az Újvidéken már több mint három éve rendszeresen megrendezett, egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Éjjeli bazár elnevezésű eseményt október 30-án, szombaton tartották meg Temerinben is, első alkalommal. A vásár a Temerini Idegenforgalmi Szervezet és a községi önkormányzat együttműködésnek köszönhetően valósulhatott meg, a piactéren tartották meg.

A nagy számú árus mellett számos érdeklődő is megjelent az eseményen, különféle kézműves, gasztronómiai termékeket, borokat, sört, mézből készült termékeket és hasonló finomságokat kínáltak. A helyszínen elfogyasztható, ínycsiklandó falatok és a forralt bor mellett színes, zenés program is szórakoztatta a vendégeket.

A népszerű esemény várhatóan a jövőben hagyományossá fog válni Temerinben is. Megkérdeztük a kiállítókat, hogy szerintük ebben a városkában van-e igény az általuk készített, kézműves termékek iránt, vagy az ilyesmi csak a nagyvárosokban kelendő?

Csernyák Zsuzsanna – A kézzel készített termékek a nyugati országokban sokkal keresettebbek, mint nálunk, viszont azt látom, hogy itt is van érdeklődés irántuk. Ha az embereknek van egy meghatározott elgondolásuk egy különleges alkalomra, akkor ilyen esetben szívesebben vásárolnak kézműves termékeket, mint nagyipari dolgokat.

Sok az érdeklődő, viszont termékeink nem olcsók, hiszen egyedi kialakításúak, kézzel készítettek, időigényes is az elkészítésük. Elsősorban hobbi szinten foglalkozom a kézműves tárgyak készítésével, főként gyöngyvarrással, és filcből is készítek különböző ékszereket és más, használati tárgyakat is.

Csernyák Zsuzsanna és Kiss Eszter ötletes kézműves termékeikkel igyekeztek lenyűgözni a vásárlókat (Fotó: Fúró Dénes felvétele)
Csernyák Zsuzsanna és Kiss Eszter ötletes kézműves termékeikkel igyekeztek lenyűgözni a vásárlókat (Fotó: Fúró Dénes felvétele)

Zelenka Anna – Az általam árusított termékek között rózsa-, menta- és levendulaszirupok is vannak. Nyár óta foglalkozom szirupkészítéssel, gyógynövényből. Emellett mézeskalácsot is gyártok, ezeket is felkínálom a vásárlóknak. Azt veszem észre, hogy egyre többem élrdeklődnek van a termékeim iránt, és hogy a vevők száma is növekszik.

Zelenka Anna (Fotó: Fúró Dénes felvétele)
Zelenka Anna (Fotó: Fúró Dénes felvétele)

Babkovity Zoltán – A múlt évhez hasonlóan az idén is gyenge lett a mézhozam, ezért nagyon drágák a méztermékek. Nem tudjuk olcsóbban kínálni, hiszen nagyobb távolságokra szállítottuk a méheket és ez mind pluszköltség a számunkra. Az érdeklődés megvan, viszont a magas árak miatt csak kevesen vesznek. Külföldre is utazunk, ahol az ottani méhészegyesületek tagjaival találkozva, számos, különleges megoldást veszünk át, és így igyekszünk színesíteni a kínálatunkat.

Babkovity Zoltán (Fotó: Fúró Dénes felvétele)
Babkovity Zoltán (Fotó: Fúró Dénes felvétele)