2022. január 23., vasárnap

Az együtt muzsikálás öröme

Óbecsén lezajlott a VII. Örökségünk népzenei találkozó

Hetedik alkalommal szervezték meg szombaton az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben az Örökségünk – A Vajdasági Nagyzenekar koncertje elnevezésű népzenei találkozót, amelyen az idén nyolc vajdasági zenekar mutatkozott be. A rendezvény szervezője a Fokos Civil Szervezet, a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, illetve a Bóbita Óbecsei Nagycsaládosok Egyesülete volt.

– Az Örökségünk koncert a Vajdaságban működő népzenekarok munkásságát hivatott bemutatni a nagyérdeműnek évről évre. Célunk, hogy legyen egy rendezvény, amely fellépési lehetőséget biztosít minden aktív zenekarnak, olyanoknak is, akik egyébként kevesebb lehetőséget kapnak. Tavaly csak néhány zenekar vállalta a fellépést, amikor is nézők nélkül felvettük a koncertet, amit leadtunk a világhálón. Az idén teljes bevetéssel készültünk a fellépésre, amely igazán jól sikerült szakmailag is – mondta Szerda Balázs, az óbecsei Fokos zenekar vezetője.

A műsort Ricz Ármin színművész, rendező vitte színpadra.

– Az idei Örökségünk koncertnek alapvetően egy tételmondata van, amely köré próbáltuk az egész színpadi jelenlétet csoportosítani, hogy mi is valakinek a helyébe léptünk, és a mi helyünkbe is valakik lépni fognak. Tehát egyszer a mi jelenünk is valakinek a múltja lesz. A műsorban több vajdasági népzenei formáció van, illetve egy táncospár, akik megjelennek a nyitójelenetben. Ezzel a nyitójelentettel a népi kultúrának a felélesztését szerettük volna megteremteni – mondta a színművész.

Kancsár Izabella felvétele
Kancsár Izabella felvétele

A koncerten az egész magyar nyelvterületről csendültek fel dallamok, a Dél-Alföldtől kezdve a mai Magyarországon és Felvidéken át egészen Erdélyig. Az est folyamán fellépett a Csalóka zenekar, Csonka Ferenc és zenekara, a Csörömpölő zenekar, a Duhaj együttes, a Fokos zenekar, a Juhász zenekar, a Pendergő zenekar és a Véka zenekar. A zenekarok nemcsak külön-külön, hanem különböző alkalmi formációkban, valamint együtt, nagyzenekarként is megszólaltak.

A szabadkai Juhász zenekar a kezdetek óta részt vesz a rendezvényen.

– Ennek a rendezvénynek a mozgatórugói a Fokos zenekar tagjai, ők kértek fel minket. Mezőségi zenét játszottunk, egy ördöngösfüzesi katonadalokból összeállított csokorral készültünk, de örömmel részt vettünk a közös számokban is. Vajdaságban vannak hasonló jellegű rendezvények, de ez a rendezvény az, amelyet mindenki a sajátjának érez – mondta Juhász Gábor, a Juhász zenekar vezetője.

A Pendergő zenekar hatodik alkalommal lépett fel az Örökségünkön, a legelsőn nem vett részt, hiszen akkor alakult meg. Törökkanizsai dallamokat játszottak, amelyeket Király Ernő gyűjtött.

– Az együtt muzsikálás hatalmas élmény, ami lendületet és kitartást ad. Olyan zenekarokkal muzsikálunk itt együtt, amelyekkel egyébként nincs alkalmunk. Ma Csasznyi Imre is a vendégünk volt, fellépett a zenekarral. Az elmúlt pár évben több alkalommal dolgoztunk már vele együtt, volt már közös koncertünk is. Ezen a koncerten mindenki vonószenekarként muzsikál, mi vagyunk az egyetlen tamburazenekar, ez pedig egyfajta jellegzetességet ad a koncertnek – mondta Csonka Balázs, a Pendergő zenekar tagja.

A pancsovai Csörömpölő zenekar harmadszor vett részt a rendezvényen.

– Mi, zenészek mindig örülünk annak, ha együtt tudunk lenni, mégha rövid ideig is. Ez nagy feltöltődést ad nekünk, fontosak az ilyen jellegű rendezvények. Szeretném megemlíteni, hogy lesz népzenei utánpótlás. 2019-ben a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet felkért, hogy koordináljam a Tisza menti népzenei oktatást, és ez azóta is tart. Csaknem 150 gyereket oktatunk hat településen – mondta Polyák Dániel, a Csörömpölő zenekar prímása.

A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Nemzeti Tanács, valamint a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság támogatta.