2024. április 20., szombat

„Messzeringó gyerekkorom világa..."

Közel kétszázan vettek részt a zentai szavalóversenyen

A zentai Thurzó Lajos Általános Iskola szervezésében szombaton tartották meg hatodik alkalommal a „Messzeringó gyerekkorom világa..." elnevezésű szavalóversenyt. A megmérettetés az online térben zajlott, vagyis a zsűri az előre beküldött videófelvételeket nézte végig és azok alapján osztott helyezéseket és különdíjakat. Galusz Gabriella szervező elmondta, hogy nagy örömükre szolgált, hogy nem csak tartományunkból, hanem Magyarországról, Erdélyből és a Felvidékről is voltak benevezők, azt viszont nagyon sajnálják, hogy a magyart, mint környezetnyelvet tanulók köréből nem érkezett jelentkező és a sajátos nevelési igényű tanulók is kevesen voltak.
A magyartanárokból és újságírókból összeállított zsűri első, második és harmadik, valamint különdíjakat osztott és a díjazottak a zEtna kiadó könyvcsomagjait kapták ajándékul. A verseny létrejöttét a Magyar Nemzeti Tanács támogatta.
Galusz Gabriella hangsúlyozta, hogy köszöni a Thurzó Lajos Általános Iskola vezetőségének és közösségének azt a nagyon sok segítséget, amelyet minden évben nyújt a „Messzeringó gyerekkorom világa..." szavalóverseny megszervezése és lebonyolítása körül.

Eredmények:
Sajátos nevelési igényű tanulók

1. Dévity Máté - Thurzó Lajos Általános Iskola, Zenta
2. Kolompár Nikoletta - Thurzó Lajos Általános Iskola, Zenta
3. Miklós László - Nikola Tesla Általános Iskola, Topolya

1–2 osztály
1. Presburger Janka - Nikola Tesla Általános Iskola, Topolya
2. Bálint Máté - Stevan Sremac Általános Iskola, Zenta
3. Barabás Kira - Constantin Șerban Elméleti Líceum, Élesd
Különdíj:
Crnkovity Nina - Nikola Tesla Á.I. Topolya
Farkas Alex - Petőfi Sándor Általános Iskola, Óbecse
Juhász Hanna - Thurzó Lajos Általános Iskola, Zenta
Salacz Lili - Szent Imre Általános Iskola, Budapest
Szabó Hanna - Sever Đurkić Általános Iskola, Óbecse

3–4 osztáy
1. Morvai Adrienn - Kókai Imra Általános Iskola, Temerin
2. Gajdos Márta - Mátyás Király Általános Iskola, Jászboldogháza
3. Horváth Miksa - Petőfi Sándor Általános Iskola, Óbecse

Különdíj:

Zakinszky Emina - Kókai Imre Általános Iskola, Temerin
Szalai Lea - Thurzó Lajos Álatlános Iskola, Zenta
Szele Mirázs - SÁI Gárdonyi Géza Tagiskolája, Mátraszele
Horváth Zseni - Samu Mihály Általános Iskola, Óbecse
Horváth Dorka - Samu Mihály Általános Iskola, Óbecse
Butás Petra - Petőfi Sándor Általános Iskola, Óbecse

5–6 osztály
1. Balunovity Anna - Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület, Csóka
2. Szalai Áron - Thurzó Lajos Általános Iskola, Zenta
3. Csévári Lara - Kókai Imre Általános Iskola, Temerin

Különdíj:
Szarka Hanna - Petőfi Sándor Általános Iskola, Zenta
Nikolić Dávid - Petőfi Sándor Általános Iskola, Zenta

Magyar mint környezetnyelv kategóriában Salma Nora - Széchenyi István Á. I. , Szabadka -jutalomban részesül.

7-8 osztály
1. Galusz Áron - Thurzó Lajos Általános Iskola, Zenta
2. Kecskeméti Bence Odin - Kiszombori Dózsa György Általános Iskola, Kiszombor
3. Szarka Kitti - Petőfi Sándor Általános Iskola, Zenta
Különdíj:
Tóth Vilmos - Kókai Imre Általános Iskola, Temerin
Kisimre Zoja - Nikola Tesla Általános Iskola, Topolya