2024. április 23., kedd
A KÖZEGELLENÁLLÁS RIPORTPÁLYÁZAT III. DÍJAS ÍRÁSA

Az én hősöm az apukám

Nincs is szebb és csodálatosabb dolog, mint amikor egy pár kapcsolata eljut ahhoz a ponthoz, hogy úgy döntenek, egy új élettel ajándékozzák meg a világot. Szerelmük gyümölcse hónapokon keresztül növekszik a nő hasában. Az ő teste egy természetes, mégis már-már misztikus átalakuláson megy keresztül, hisz otthont és biztonságot nyújt a magzatnak, míg az készen nem áll arra, hogy megszülessen erre a világra. Ahogy idő közben a nő változik, anyává érik, úgy ne feledkezzünk meg a férfiakról sem, akik pedig mindez alatt az idő alatt felkészülnek rájuk váró feladatokra, az apaság szerepének betöltésére. Ellentétben a nőkkel, akik folyamatos összeköttetésben állnak a fejlődő gyerekkel a pocakjukban, a férfiak számára nem ennyire egyértelmű a várandóság és az apává válás kérdése.

„Halló, gyereked lesz!”

Fontos kérdés, amire nincs is egyértelmű válasz, hogy mikortól válik apává a férfi. Szél Dávid családi és párkapcsolati tanácsadó szakpszichológus erre azt felelte, hogy:

– Egy férfi akkor apa, amikor magát annak érzi. Többféle elképzelés létezik ezzel kapcsolatban, mind más-más ponthoz köti az apaságot: amikor megszületik a gyerek, amikor lehet vele focizni, vagy akár amikor megfogan. Valójában az apaszerepre való felkészülés tudatalatti szinten már akkor megkezdődik, amikor maga az apa világra jön, hisz az őt érő szülői impulzusok hatással lesznek arra, hogy szülőként ő milyen lesz.

Zoltán két gyermek büszke édesapja. A vele való beszélgetésből kiderült, hogy mikor megismerte a feleségét, tudta, hogy ő lesz élete párja, és hogy gyerekeket szeretne vele vállalni. Az apává válása kapcsán azt mesélte, hogy korábbi várakozásaival ellentétben nem töltötte el azonnali földöntúli boldogság a pozitív terhességi teszt láttán:

– Hiányoltam valami izgalmat, valami pezsgést magamban, miután megtudtam, hogy a feleségem terhes, hogy „Halló, gyereked lesz!”. Nála ez más volt, hisz az ő hasában növekedett a gyerek. Bennem akkor történt egy kis előrelépés ezen a téren, amikor először megéreztem, hogy mozog a baba a feleségem hasában. Az első igazi apai érzések akkor jelentkeztek, amikor bent voltam a szülésen. A szülésfelkészítők után én teljesen azt hittem, hogy a szülés az valami ördögűzéshez hasonló vérömlés meg szörnyűség lesz, ehhez képest a feleségem nagyon remekül helytállt. Sokkal jobban és gördülékenyebben ment minden, mint amire a szülésfelkészítések miatt számítottam. Ott és akkor nem sokáig láttam a gyereket, megmutatták ugyan, de aztán el is vitték hamar megfürdetni, megmérni, egyebek. Aznap este a feleségem küldött egy videofelvételt a kislányunkról, ahogy alvás közben sóhajtott egyet tündérien. Az volt az a pillanat, ami megfogott. Megnéztem a felvételt, beraktam ismétlésre a lejátszást a telefonon, és megnéztem még vagy százszor. Csak néztem a videót, és elolvadtam. Akkor tudatosult bennem, hogy ez az én gyerekem. Máté négy gyermek büszke édesapja. Gyerekei közül kettő vér szerinti, a másik kettő pedig felesége korábbi kapcsolatából érkezett. Ő egészen másként élte meg az apává válást, mint Zoltán, hiszen már a párkapcsolat kezdetén jelen volt az életében két fiú, akik később apjukká fogadták. Az apává válásáról a következőket mondta:

– Szerintem az az a határozott pont, amikor apa lesz a férfiból, amikor megfordul a fejében az, hogy milyen lesz apának lenni, amikor először játszik el a szülővé válás gondolatával. Apaság szempontjából az én esetem egy elég speciálisnak mondható szituáció, ugyanis a két nagyobbik fiamnak nem én vagyok a vér szerinti apja. Mindazon által meg kell vallanom őszintén, hogy semmilyen érzelembeli különbséget nem érzek a vér szerinti, illetve a nevelt gyerekeim között.

Rossz apa, jó apa

A mai modern világban egyre nagyobb teret kap a férfiak és a nők közötti egyenjogúság, és ezzel együtt egyre szélesebb körű elvárásokat támasztanak a férfiakkal szemben az apaságot illetően. A média, a család, a barátok, de sokszor még a szakemberek is mind mást mondanak arról, hogyan is kellene viselkednie egy apának. Szél Dávid tanácsadó szakpszichológus elmondta, hogy manapság az apától nem csupán azt várják el, hogy családfenntartóként megélhetést teremtsen, de a gyerekek gondozásából, neveléséből is ki kell vennie a részét:

– Manapság megjelentek a kortárs, progresszív elvárások az apákkal szemben, csakhogy ezekre sok férfi nem áll készen. Emiatt például sokan rosszul érezhetik magukat, ha nem akarnak jelen lenni a szülésnél, vagy sok bennük a félelem akár a szüléssel, akár az apasággal kapcsolatban. Újfajta igények jelentek meg, például hogy a férfi legyen törődő és érzékeny, de ott vannak még a régi, klasszikus elvárások is, hogy legyen problémamegoldó, magabiztos, megbízható, egy stabil pont a családnak. Nagyon nagy a szerepük a kortárs társadalmi hatásoknak, a szülőktől, nagyszülőktől érkező tanácsoknak is. Ezek sokszor ellentmondanak egymásnak, és nehéz úgy működni, hogy a modern és a klasszikus elvárásoknak egyaránt megfeleljünk. Ebben az esetben fontos emlékezni arra, hogy elsősorban a párnak kell illeszkednie egymáshoz, nem mások elvárásaihoz kell alkalmazkodni. Elengedhetetlen, hogy tisztában legyenek azzal, hogy mik egymás felé az elvárásaik. Ez az egyik legerősebb dolog, amellyel meg kell küzdeni, mert nagyon erősek a kortárs, baráti és a családi elvárások. Ezeket nem lehet megszüntetni, csak kizárni, figyelmen kívül hagyni. A pároknál kulcsfontosságú a kommunikáció, hisz a pár mindkét tagja tele van félelmekkel, szorongással a várandósággal kapcsolatban. Emiatt rendkívül fontos, hogy tudjanak ezekről a dolgokról megfelelő nyíltsággal beszélni. Persze ez rendkívül időigényes dolog, amit nem minden pár engedhet meg magának a hétköznapi munka mellett, mert a nap végére nem biztos, hogy jut elég idő és energia minderre.

A társadalomtól érkező nyomás sokféle formában megjelenhet, a kéretlen tanácsoktól kezdve egészen az ítélkezésig. Utóbbiból Máté is bőven részesült, aki elmesélte, hogy sok előítélet és bírálat érte még a közvetlen környezetéből is, annak ellenére, hogy családjával kiegyensúlyozott életet élnek. Szerinte a legfontosabb, hogy az apa ne vegyen tudomást a felé áramló elvárásokról és bírálatokról:

– Egy szülőnek mindenekelőtt le kell vetkőznie azokat a gátlásait, amelyek a környezete elvárásaiból adódnak. Egy apának szerintem mindenekelőtt mindig gyermeknek kell maradnia, hogy megtalálják a közös hangot a gyerekeivel, másrészt, hogy kellő lazasággal tudja venni a néha nem is kicsi akadályokkal tűzdelt utat, ami előtte áll. Elengedhetetlen, hogy a környezet véleményét ki tudja zárni az ember.

Várakozással teli idő

A várandósság alatt nem csak a női, de a férfi is változásokon megy keresztül. Előfordulhat, hogy a férfi is „várandós” lesz, vagy legalábbis hasonló tüneteket produkál. Ezt hívják couvade-szindrómának. Definíciója szerint a várandós anyához közel álló személyeknél, elsősorban az apáknál kialakuló pszichoszomatikus tünetcsoport, amelyben az adott személy a terhes nőhöz hasonló tüneteket produkál. Ilyenek lehetnek a fejfájás, hányinger, hangulatingadozás, súlygyarapodás. A szülés vagy a gyermekágyi időszak után a tünetek általában megszűnnek. Szél Dávid szakpszichológus a következőket mesélte a várandósságról:

– Általánosságban el lehet mondani, hogy a terhesség majd’ kilenc hónapjának mindenképpen egy ráhangolódási folyamatnak kell lennie, és az segíti a férfi apává válását, ha ebben a folyamatban minél aktívabban, minél jobban bevonódva vesz részt, például elkíséri a párját a vizsgálatokra. A terhesség egy krízis, mivel rengeteg lemondással jár együtt, a prioritások megváltoznak, és a család kerül a középpontba. Többek között a férfinak szembe kell néznie azzal, hogy a nő teste megváltozik a terhesség alatt, fel kell tennie magának a kérdést, hogy ehhez ő hogyan tud viszonyulni. A kapcsolatuk, a szexuális életük, az intimitásra való igényük is megváltozhat. Nagyon jó dolog, ha tudnak ezekről a dolgokról nyíltan beszélni. Előfordul, hogy a férfi igényei is megváltoznak, hogy tele van félelmekkel, hogy ő kimarad a terhességből, vagy alkalmatlannak érzi magát, hogy beszéljen a magzathoz, vagy hogy megsimogassa az anya hasát, mert azt furának tartja. Azonban nem feltétlenül előzi meg a szülőséget a nő várandóssága, hiszen sokan örökbefogadással válnak szülővé. Másként éli át az apaságot az, akinek nem lehet valami oknál fogva gyereke, vagy a pár más egyéb okból kifolyólag úgy dönt, hogy örökbe fogad. Miután felkerülnek az örökbefogadók listájára, az idő számukra is várakozással telik. Az ő esetükben ez nem csupán hónapokat, hanem akár éveket is. Szél Dávid a következőket mesélte az örökbefogadással kapcsolatban:

– A lényeges különbség ebben az esetben, hogy amikor várakozik a pár, nem tudják, hogy kire várnak. Ellentétben a terhességnél, amelynél a szülők tudják, hogy az a kettejükből létrejött új élet. Az örökbe fogadás kapcsán kiemelten rugalmasnak kell lenni, hisz úgy kell szinte azonnal kereteket felállítani, hogy nem tudni semmit, vagy csak keveset az örökbe fogadott gyerekről. Ez a gyors folyamat egyfajta sokk is a pár mindkét tagja és a gyerek számára is. Teljesen természetes dolog, hogy az anya nem érzi magát rögtön anyának, vagy az apa nem érzi apának magát, és a gyerek sem az ő gyereküknek. A vér szerinti családoknál sem lesz egyből a szüléssel a nő anya, a férfi pedig apa, hanem együtt kell kialakulniuk ezeknek a szerepeknek. Ugyanígy van ez az örökbefogadásnál is. Ami fontos, hogy a párok ne állítsanak túlzott elvárásokat e tekintetben se saját maguk, se a másik számára, hanem hagyjanak időt a szülői szerepek kialakulására.

Máté a beszélgetésünk során elmesélte, hogy két nevelt fia még kicsi volt, mikor megismerkedett a feleségével. Bár nem volt egyszerű kezelni a helyzetet, mégis sikeresen kialakult az apa-fia kapcsolat köztük:

– A nagyobbik fiúval egyfajta szurkálódások voltak az elején. Például teljesen figyelmen kívül hagyott, nem vett tudomást rólam. Szerencsére ez hamar változott, és ettől függetlenül teljesen zökkenőmentesen történt minden. Hálás is vagyok nekik mindezért, hisz nemcsak nekem és a feleségemnek, de a családunknak is segítettek ezzel. Fordulópontnak azt érzem, amikor a srácok már iskolába jártak, és az ellenőrző füzetükbe meg kellett adni egy személyt, akit szükség szerint értesíteni tudnak, és automatikusan engem írtak be, mint apjukat. Ez egy szavakba nem önthető élmény és érzés volt számomra, ami valahol a csúcspontja lett a mi kapcsolatunknak.

Apaként a veszteségben

Jelenkori társadalmunkban még mindig tabunak számít beszélni a magzat elvesztéséről, pedig egyes számítások szerint minden negyedik terhesség vetéléssel végződik. Ez egy szörnyű trauma, amely kiváltképp megviseli a szülőket, testileg és lelkileg egyaránt, ezzel együtt pedig új megvilágításba helyezi a gyermekvállalást is: lehet-e felhőtlenül örülni egy fejlődő magzatnak, ha pontosan tudjuk, hogy nincs garancia arra, hogy valóban meg fog születni? Szél Dávid szakpszichológus szerint sokat számít, hogy a pár mindkét tagja sajátjának éli-e meg a gyászt, illetve hogy a nő, aki fizikailag elszenvedte a vetélést, ki tudja-e fejezni az érzéseit a férfinak, aki nem tapasztalta meg az ezzel járó testi érzeteket:

– Nagyon összetett kérdés, hogy tud-e az apa annak ellenére támogató lenni, hogy ő maga testileg nem csinálta végig a vetélést, de lelkileg igen. A gyász folyamata sem olyan egyértelmű, ahogy gondoljuk. Lehet, hogy egyes részei kimaradnak, vagy más sorrendben jelentkeznek. Bármennyire is nehéz kimondani, de a gyászfolyamatnak lényegében sosincs vége. Nyilván enyhülni fog, az ember megszokja, és megtanul vele együtt élni, de mindig ott lesz velünk. Ez nemcsak a magzatokra vonatkozik, hanem bárkire, aki fontos volt az életünkben.

Tomi és párja most várják első gyermekük születését. Beszélgetésünk során elmesélte, hogy másfél évvel ezelőtt párjának volt egy természetes vetélése, amely mélyen érintette mindkettőjüket:

– Hirtelen történt az egész. Vásárolni voltunk, amikor párom vérezni kezdett. Azonnal hívtuk a nőgyógyászt. Pár órával később már a rendelőben voltunk. A vizsgálat után az orvos nem mondott semmi egyértelmű dolgot. Gyógyszert írt fel, és ágynyugalmat javasolt. Nagyon aggódtunk. Tehetetlennek éreztük magunkat, és csak bízni tudtunk. Pár napra rá az újabb vizsgálat alátámasztotta, amit párom is elsírt nekem. A magzat természetes úton távozott a méhéből. Gyászoltunk. Ettől függetlenül a férfiösztönök felülírták bennem a gyászt, és többnyire a támogató szerepét öltöttem magamra, a saját gyászom csak az álmatlan, hosszúra nyúlt estéken ért utol. Apa voltam gyerek nélkül. Legalábbis apaként tekintettem magamra attól a pillanattól, hogy a nőgyógyász is megerősítette a terhességet. Miután elment a magzat, ahogy múlt bennem a fájdalom, az apaság érzése is úgy apadt el bennem. Izgatottak vagyunk a mostani gyermekünk születése kapcsán, de nem feledjük, hogy nem ő volt az első. Talán ezúttal óvatosabb voltam, nem mertem túl korán örülni a gyermekünknek, csak később, a tizenkettedik heti ultrahang után tudtam igazán beleélni ismét magam az apaszerepbe. Addig félve mertem örülni, vagyis leginkább visszatartottam ezeket az érzéseket, amennyire csak lehetett. Most már gyakran simogatom párom hasát, és rendszeresen beszélek hozzá, mesét olvasok a benne lakó kisgyereknek, akit alig várok, hogy a világra jöjjön.

Apák manapság

Napjainkban az apák olyanok és annyifélék, ahányan vannak. Köztünk sétálnak azok, akik az anyával egyenlő mértékben veszik ki a részüket a gyereknevelésből, és akár otthon is maradnak a gyerekkel a párjuk helyett, meg azok is, akik számára mindez a nők dolga és úgy gondolják, hogy ők a nemzéssel már megtették a magukét, hisz továbbörökítették a génjeiket. Persze ezek végletek, amelyek között számtalan átmenetet találhatunk.

Szerencsére kezd felébredni az érdeklődés az apákban is az apaság irányába. Nem csupán apákká, hanem jó apákká szeretnének válni, amiben segítségükre szolgál rengeteg internetes csoport, fórum, könyv. Kiemelném az Andrek Andrea és Léder László pszichológusok és gyakorló szülők által összeállított úgynevezett Apa-füzeteket, amelyekben igyekeznek minél több kérdést megválaszolni az apasággal kapcsolatban. Szél Dávid szakpszichológus szerint mindenki nagyon fontos munkát végez, aki időt és energiát fektet az apaság támogatásába:

– Találkoztam olyan újsággal, ami gyakorlatilag divatossá tette az apaságot, bemutatta, hogy milyen ruházkodási stílussal és divatkiegészítőkkel lesz trendi egy mai modern apuka. Jelennek meg olyan ismeretterjesztő anyagok, amik valóban információval látják el az apukákat. Véleményem szerint ezek jó dolgok, kifejezetten egy megfelelő lépésnek tartom őket a jó irányba, viszont nagyon megengedőek. Ugyanis ha egy gyereket tisztába kell rakni, azt tisztába kell rakni. Akkor nem számít, hogy anyuka vagy apuka, főleg nem az, hogy milyen stílusú ingben és karórával a csuklóján teszi a dolgát. Kiváltképp fontosnak tartom az egyenlőséget vagy az egyenlőségre való törekvést a pár tagjai között. A terhesség kihordásán, a szülésen és a szoptatáson kívül szinte minden mást meg tudnak csinálni a férfiak is, ami a gyereket illeti, így hát elvárható, hogy csinálják is meg.

Végezetül elmondható, hogy az apaságra sokféleképpen készülhetünk, és sokféleképpen megélhetjük azt. Máté szerint egyfajta tanulási folyamatként is tekinthetünk a gyermekvállalásra és a nevelésre:

– Sokkal többet tanultam a gyerekeimtől, mint amennyit ők tőlem fognak. Bármilyen hihetetlen is, de miközben mi, szülők fogjuk a kezüket, és próbáljuk őket az élet rögös útjára felkészíteni, addig ők megmutatják nekünk, hogy milyenek voltunk, és mit ígértünk magunknak gyerekként, hol tartunk most ahhoz képest, és mi az az út, amire vissza kellene térnünk.