2022. január 25., kedd
MÉDIA 55.

Dűne (2021.)

Megfilmesíthetetlennek tekintett sci-fi nyerte el végre jutalmát

A Dűne azért nagyon fontos, mert annak idején úgy gondolták, szinte lehetetlen filmre vinni Frank Herbert 1965-ben megjelent regényét, csakúgy, mint nem olyan régen a Gyűrűk urát is. Az utóbbi mű írója, J. R. R. Tolkien, a szintén fantasyíró kifejezte nemtetszését a Dűnére vonatkozólag… ugye-ugye… hmmm… vajon miért is? 

Az ilyen, és ehhez hasonló esetekre, mint a megtárgyalandó film, szoktam azt mondani, hogy hála Istennek a digitális animációért. Habár David Lynch talán egész sikeresen próbálkozott vele, ma már „gyönyörű sci-fi katasztrófaként” utalnak rá a szaklapok. Az időben távoli 1984-ben megjelent D. Lynch Dűnéjét most inkább mellőzzük, ne hozzuk be a képbe, habár sokan közülünk ama film óta szereztünk csak tudomást a sci-fi zsáner egyik alapművéről, a Dűne-könyvről.

Ez nem az a Dűne. Ez, tekintélyes szaklapok szerint egy olyan Dűne, amit az írott alapmű megérdemel. Az ősbemutató dátuma kerek 12 hónappal elmaradt, mivel a vírus világméretekben tombolt, nem lehetett volna beülni a moziba, és visszaszerezni sem a műbe befektetett pénzt. Frank Hebert, a sci-fi íróóriás sikere láttán sokrészesre bővítette a Dűne alapművet, s ez az az alapalkotás, amit a mostani, egy hete bemutatott film cselekményében feldolgoz, kb. a feléig, úgy, hogy a folytatás elkészülte szinte száz százalékban biztosra vehető. Már megvan a címe is a neten, valamint az azt követő film – a Dűne-sorozatból, mintha tv-film lenne – címe is stb. Kissé ádáz módon, nem pontosan egy „cliffhanger”-jelenettel (amelyben a főhősök a sziklákról lógnak fél kézzel kapaszkodva), de szinte hasonló módon ér véget a regény felénél a mozi, amelyet Dennis Villeneuve rendezett. Aki a Blade Runner második részében (Szárnyas fejvadász 2049) és az Arrival/Érkezés (2016-os) filmben is már kipróbáltatott, legalábbis e két művét említi számos weblap a legismertebbként, pedig a ’67-es születésű (54 éves) kanadai Villeneuve rendezte a 2015-ös Sicariot is, azaz A bérgyilkost, valamint 2013-ban a Fogságbant, és szintén 2013-ban Az ellenséget is. Rövidfilmekkel kezdte. Ilyenek voltak a La Course Destination Monde (1990), valamint A következő emelet (2008), ez utóbbinak a felsoroltak közül egyedül nem forgatókönyvírója, s láss csodát, hol tart most! Egyébként a Cosmos (1996), a Maelström (2000) és a Polytechnique (2009) is az ő filmje, amelyekhez maga írta a forgatókönyvet ez az abszolút kreatív ember... Már a Maelström is ismert filmnek számított, de amikor megkapta a Szárnyas fejvadász 2049 (2017) rendezési jogát, minden fej felé fordult, minden szempár csakis az ő mestermunkáját vizsgálta. S a film tényleg méltónak bizonyult nagy elődjéhez, az „első részhez”, az 1982-es egész estés játékfilmhez.

Rebbeca Fergusson Lady Jessicaként, aki egy személyben a Pault védelmező Bene Gesserit, női testvériség-rend tagja is

De, visszatérve a Dűne 2021-re, számomra a legkellemesebb meglepetés Rebecca Fergusson volt Lady Jessicaként, az Atreides-ház „larger than life”-alakja, Leto Atreides herceg ágyasaként, s a főszereplő Paul Atreides anyjaként, védelmezőjeként. (Nemrég említettük a Médiában az Új múlt (2021) kapcsán, amely ugyan időbelileg fordított sorrendben készült el, mint azt a filmek bemutatásának dátuma hagyná beszuggerálni.) Vonásainak finomságával, tökéletes mimikájával, arcjátékával hihetetlenül széles skáláját tudja az érzelmeknek visszaadni, ellentétben a hozzá hasonlítva „fapofa” Timothée Chalamet-val, aki, úgy látszik, kezdi magát kinőni Amerika új nagy kedvencévé, a széles vászonra lépett, csupán tévésorozatokat hagyva maga mögött. Számomra tökéletes, teljes misztérium, ez a leginkább egy emo-gamer-re hasonlító gyerkőc hogyan került a kamerák kereszttüzébe. Minden bizonnyal kellett valaki, akivel az újabb generációk azonosulni tudnak, a személyesség és „nagyság” minden prizmafénye nélkül, sem a show-t nem tudja lenyúlni, sem pedig magán tartani meghatározott pár másodpercnél tovább a filmkamerák mesterséges szemét. Azonban van egyetlen őszinte pillanata a filmben: a legvégén megszólal, s ezt mondja: ,,– Desert power!” Oscar Isaac, a filmben Paul Atreides apja, azaz Leto Atreides azonban annál inkább képes arra is, hogy őrá szegeződjön minden szem, még nagy szakálla ellenére is, Leto Atreides herceg klasszul néz ki, és tökéletesen játszik, akárcsak az ezt megelőző filmjeiben is, pl. a nemrég bemutatott The Card Counterben is (2021), a 2019-es Star Wars/Csillagok háborújának 9. részében, valamint a 2016-os X-menben (Apokalipszis). Hatalmas belső diszciplináról tesznek tanúságot a színészek, a mesevezetés pedig nem annyira politikai-cselszövéses-előterű, mint amilyen akár lehetett volna, de sokkal inkább az érzelmek dominálta, tüzes történetet adja elő, s ez egy, legalábbis számomra, időtálló és helyes megközelítés.

Timothée Chalamet a sivatagi homok alatti hatalmas féreg fogából készült „szent késsel”

Míg a „fűszer”, a cselekmény mozgatórugója, a kozmikus téridőugrásokhoz nélkülözhetetlen, s így az űrutazásokhoz is, az ismert világűr csakis egyetlen bolygóján, az Arakison található meg, amely egy kőkeményen veszélyes sivatagi bolygó, már csak a hőmérsékleti viszonyok miatt is, és amely még veszélyesebb annál fogva is, hogy hatalmas férgek laknak homokja alatt, s minden ritmikus mozgásra reagálva elindulnak megkeresni a zaj okozóját, jó falatra vágyva. A bennszülött fremenek ezért kidolgoztak egy külön mozgási-lépkedési módot, hogy ne váljanak se reggelivé, se ebéddé. A bolygó, az Arakis eredeti lakói, a (természetesen) humanoid fremenek háttérbe vannak szorítva – a „fűszer többtízezer éves jelenlététől” jellegzetesen világító kék szemükkel, és kreol bőrükkel a a Harkonnenek által, akikről az hírlik, nem is emberiek, elállatiasodott, vandál banda, amikor a galaktikus Imperátor, az Impérium egyeduralkodója kiötli, valószínűleg félve, az Atreides-háztól tartva, s a fremen-próféciától (jövendöléstől), amely szerint egy napon elérkezik a Dűne, azaz az Arakis megváltója, hivatalosan meg, hogy a „történet” hihető legyen, az Atreides-ház számára is, merthogy a Harkonnen-ház, egy harmadik bolygó lakói, akik évekig „bányászták-aratták-szolgáltatták” a Császár számára a „fűszert” az Arakisról, s ezáltal talán már gazdagabbá, ténylegesen hatalmasabbá váltak, mint a korlátlan hatalommal felruházott Galaktikus Imperátor maga…, tehát felszolgálja a „lehetőséget”, teljhatalmának tudatában felkínálja Leto Atreides hercegnek, hogy vegye át a „fűszer” „bányászatát” a Harkonnen-háztól.

Az Atreides-ház „nagy ellenfeleit”, a Harkonnen-hadakat szépen lefesti a film, Vladimir Harkonnen báró aligha emberi, de persze humanoid fajú fenevad ő is. Stellan Skarsgård alakítja a filmben. A Paul Atreides álmait kísértő, állandóan visszatérő álma formájában megjelenő Chani (akivel a film vége felé találkoznak is) fremen, bennszülött, akit Zendaya alakít. A fremenek száma pedig, mint kiderül, sokkal nagyobb annál, mint amit a Harkonnenek feltételeztek. Itt van még Josh Brolin Gurney Halleckként és Javier Bardem Stilgårként is. Valamint Charlotte Rampling a tisztelendő Mohiam anyaként, aki a ,,boszorkányos” női testvériség-rend elöljáró tagja, amelybe Lady Jessica (Rebbeca Fergusson) is tartozik.

A nyugati szaklapok szerint Herbert olvasóközönsége elégedett lesz Villeneuve adaptációjával, sőt, öt csillagból állítólag három és felet biztosan kiérdemel. Jómagam semmiről sem vagyok meggyőződve, leginkább arról nem, hogy az öt csillagból adnék-e esetleg 3,5-öt ennek a filmnek, ha nálam csupán a Keresztapa, a Volt egyszer egy Amerika és a Mátrix érdemelte ki az 5 csillagot.