2022. január 25., kedd

Tettre készen reagálni

Katasztrófavédelmi gyakorlatokat tartottak országszerte

Több mint ötven helyszínen tartottak pénteken az ország területén taktikai védelmi rendszeri, veszélyelhárítási, mentési gyakorlatokat. A Sistem 2021 elnevezésű gyakorlati bevetésen árvíz, földrengés, gázszivárgás és más technikai-technológiai katasztrófa bekövetkezése esetén történő megfelelő reagálást mutattak be. A gyakorlatokat követően Aleksandar Vulin belügyminiszter sikeresnek minősítette az akciót, s azt mondta, bizonyították, hogy Szerbia nyugodt lehet, mert vannak, akik gondoskodnak róla még a legnagyobb vészhelyzetekben is.

 

Nyolcezer személy mutatta meg, mennyire hatékonyan, tettre készen tudunk reagálni, amikor arra szükség van. Több mint ötven helyszínen végeztek el katasztrófahelyzet szimulálásával mentési akciókat, s valamennyi helyszínen bizonyítani tudták az abban részt vevők, hogy készen állnak egy valódi bevetésre, nyugodt lehet az egész ország, van, aki vigyáz rá – fogalmazott a belügyi tárca vezetője a pénteki műveletek sikeres befejezését követően.

Elmondása szerint a megbízatást minden egyes ponton a tervek szerint sikerült teljesíteni, rendben zajlottak a gyakorlatok, és egyetlen személy sem sérült meg. Örömmel nyugtázta, hogy ilyen eredményről számolt be minden egyes jelentés, amit a nap folyamán kézhez kapott.

A gyakorlatban részt vettek a belügyi szervek különleges egységei is (Fotó: Beta)
A gyakorlatban részt vettek a belügyi szervek különleges egységei is (Fotó: Beta)

Magának a Sistem 2021 műveletnek az ötlete Aleksandar Vučić államfőtől származik, számolt be Vulin, a köztársasági elnök javaslatára tartották meg a gyakorlatot, azzal a céllal, hogy teszteljék a katasztrófa-elhárítás teljes, országos rendszerét, mert csak ilyen módon lehet meggyőződni arról, hogy egy valódi vészhelyzetben hogyan működne a rendszer, vannak-e benne hibák, és hogyan kell kiküszöbölni azokat. Arra volt jó a pénteki bevetés, hogy meglássuk, a társadalom különböző rétegeit felölelő csapatok hogyan tudnak együttműködni valós veszély esetén, értékelte a belügyminiszter. A lakosság védelme elsődleges szempont, biztosnak kell lennünk abban, hogy egy hatékony, jól felállított rendszerrel rendelkezünk, tette hozzá.

A gyakorlatban részt vettek a boszniai Szerb Köztársaság katasztrófavédelmi erői is, Vulin köszönetet mondott a segítségért az entitás miniszterelnökének és belügyi tárcavezetőjének. Mint fogalmazott, sikerült bizonyítani, hogy szerbek és szerbek között nem léteznek határok, amikor segítségnyújtásról van szó, az egység mutatkozott meg a műveletek során. A határon átívelő katasztrófa-elhárítást Loznicában mutatták be, abban részt vettek a hazai és a boszniai szerb belügyi különleges egységek, rohamrendőrök, helikopteres egységek, a Vöröskereszt és a civil védelmi egységek tagjai, továbbá a korábban sokat vitatott niši Szerb–Orosz Humanitárius Központ képviselői is. Folyami és parti mentést hajtottak végre motorcsónakokkal, pilóta nélküli légi járművekkel. Pirotban, Borban, Kragujevacon, Leskovacon, Kruševacon, Vranjéban, Užicén, Nišben is voltak gyakorlatok. Vajdaságban egyebek között Újvidéken, Mitrovicán, Nagybecskereken, Szabadkán, Topolyán, Magyarkanizsán is.