2024. április 19., péntek

Megnőtt a folyók vízállása

A hétvégén már nem kell nagyobb csapadékmennyiségre számítani

A csütörtöki nagyobb mennyiségű csapadék után, valamint a pénteki esőzéseket követően a meteorológusok az esőzések enyhülésére számítanak a hétvégén. Előrejelzések szerint, habár nagy mennyiségű csapadék miatt megnőtt a vízállás, nem lehet arra számítani, hogy kiöntenek a folyók.

A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet adatai alapján a Szerbiát elért esőzések lassan enyhülnek, ám a hőmérséklet is visszaesik, de amíg ma, azaz pénteken legfeljebb 10-15 fokot mérhetnek, vasárnap enyhül az idő, hétfőn pedig már akár 20 Celsius-fokot is mérhetnek.

Belgrádban ma szinte teljesen leállt a közlekedés, 12 óra alatt 38 liter eső esett, amit a csatornák nem tudták elnyelni, így szinte áradást okozott, ami miatt a tűzoltó-egységeknek kellett reagálniuk, közölte az RTS (Szerbiai Rádió és Televízió). Az utakon felgyülemlett nagy mennyiségű vizet, ami helyenként ellepte az autók kerekeinek háromnegyedét, a tűzoltók próbálták elvezetni. A reggeli órákban a főváros külvárosi részein a közlekedést még a sűrű köd is akadályozta.

Gordana Marinkovć Ljuboja, a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet munkatársa a Tanjug hírügynökségnek adott nyilatkozata szerint csütörtökről péntekre Nyugat-Szerbiában esett a legtöbb eső, valamint Szerémségben, Belgrád északi és nyugati területein, valamint Közép-Bánátban, 24 óra alatt ugyanis 60 -70 liter eső esett négyzetméterenként. Elmondta, az előttünk álló hétvégén nem lehet nagyobb esőzésekre számítani, annak ellenére hogy helyenként eleredhet az eső, szárazabb idő vár ránk. Újabb csapadékhullámra hétfőn, illetve kedden számíthatunk.

2 MÉTERT IS EMELKEDHET A SZÁVA VÍZSZINTJE
A Hidrometeorológiai Intézet a napokban figyelmeztetést adott ki a nagyobb mennyiségű csapadék miatt a vízállás emelkedésére is, azt viszont az intézet munkatársai a hírügynökségnek elmondták, hogy nem kell a folyók áradásától tartani.

Dejan Vladiković hidrológus elmondta, hogy Nyugat-Szerbiában jegyezték a legmagasabb vízállást, a Jadar vízgyűjtő területénél és mellékfolyóinál, ahogy a Kolubara-folyó vízgyűjtő területénél is.

Kiemelte, itt helyenként fél métert, de volt ahol egy métert is emelkedett a vízszint, de a folyók még mindig nem léptek ki a medrükből, hiszen eleve az eddigi szárazság miatt nagyon alacsony volt a vízállásuk.

Elmondta, a figyelmeztetés megmarad mégpedig a búvópatakok miatt, ugyanis intenzív esőzések várhatók még Belgrád, Szerémség, Bánát és Nyugat-Szerbia területén.

Vladiković elmondta ugyanakkor, hogy amíg a kisebb folyók a jövő héten stagnálni fognak, a Száva vízgyűjtő területén azonban további emelkedésre számítanak a külföldi esőzések miatt. Előrejelzések szerint a Száva folyó vízszintje 2-2,5 méterrel is megemelkedhet.

ÚJABB FÖLDRENGÉS
A Köztársasági Szeizmológiai Intézet közleménye szerint Szerbia területén pénteken egy újabb fölrengést jegyeztek. Ezúttal Bor környékén 1,7 erősségű földmozgást jegyeztek a műszerek. Ez volt a kilencedik rezgés egy hét lefogása alatt, közölte a B92.net portál.

Mint ahogy arra a portál rámutat, szerdán 3,9 esősségű földmozgást jegyeztek a műszerek Kragujevac környékén, amit csütörtök délelőtt egy enyhébb rezgés követett. Délután pedig már Blaževo környékén rezgett föld, akkor a műszerek a Richter-skálán 2,3 erősségű földmozgást regisztráltak.

A múlt hétvégén azonban Mladenovac környékén jegyeztek földregést. Anyagi kár nem keletkezett, sőt a földmozgások többségét a polgárok sem vették észre, csupán a szeizmológiai műszerek regisztrálták azokat.