2024. április 26., péntek

Zombor, a Szent Pál gondjaira bízott város

Színek és történetek a Kincses kalauz nyomán IV.

Zombor valamikor a város népszerű Czobor családjáról, és pompás templomának védőszentjéről, Szent Mihályról kapta a Chobor-Szent-Mihály nevet – olvasom a Kincses kalauz – Tájhangok (2020) című kiváló útikalauzunk lapjain. Első írásos említése 1391-ből származik, de sem dicső csaták, sem hősies ostromok nem színezik a történetét: Zombor és környéke a rétektől, mocsaraktól és a Mosztonga folyótól elhódított lapályos területen mélységes-mély csöndben vészelte át a török hódoltság másfél évszázadát, s lett 1786-ban, a fölszabadító háborúk után az ország második legnagyobb megyéjének, Bács-Bodrog vármegyének adminisztratív központja. Valójában a vármegyei hivatal adott igazi alapot és lendületet a város fejlődésének: birodalomépítő hivatali magyar magabiztosság, független Rácországról álmodó szerb földesúri virtus, aulikus bunyevác kultúrfegyelem és meghitt otthona falai közé zárkózó sváb hajthatatlanság teremtett magának társadalmat, hogy kellő visszafojtottságban fürkéssze minden népközösség a történelmi idők számára kedvező fordulását – írtam egykor, talán éppen az első zombori utam emlékére. A századok során Zombor egyaránt misztikus színtere volt a magyar, a szerb, a bunyevác és a német historikumnak. A Kincses kalauz szerint „minden korszak rányomta bélyegét a városképre: Zombor régi városmagjában egymás mellett szemlélhető a barokk, a rokokó, a klasszicista, a bidermeier és a szecessziós építészet.” A zombori épületek, a Szentháromság téren található klasszicista stílusú városháza, az eklektikus Kronich-palota, a barokk Grassalkovich-palota, a Szentháromság-templom, a karmelita Szent István-templom, a Nepomuki Szent János-kápolna és a valamikori fráterek kolostora is egyedülálló építészeti élményt nyújt. Mindezt a megyeháza kapuja fölött, fejét a vállára hajtva, könyvét melléhez szorítva, nézi évszázada bölcs derűvel Szent Pál kőbe vésett alakja. 1802-re Kiss József, zombori születésű mérnök tervei alapján a város közelében megépült a Ferenc-csatorna, majd 1870-ben a Szeged–Zombor–Eszék vasútvonal zombori megállója is közelebb hozta a világot a vármegye központjához.

A Kincses kalauz szerint Szabadkához hasonlóan Zombor irodalmi emlékei a mai napig magukkal ragadják az olvasót íróink, költőink és utazóink műveiben. Hosszú, munkás évek vezettek ahhoz, hogy ez így legyen. Trencsény Károly 1901-ben megjelent A Zombori Iparoskör – volt Népkör 25 éves története 1876–1901 című tanulmányában még úgy látta: Zombor társadalma a kiegyezést megelőző évtizedekben „nagyon széthúzó elemeket mutatott, a nemzetiségi, szellemi és anyagi különbözőség folytán laza rétegekre bomlott szét a város lakossága”. Zombor egykori krónikása szerint „a polgárság, mely akkor még leginkább német volt, nemigen jól érezte magát akár a szerb, akár a magyar urak között”. 1867-ben azután végre megalakult a Polgári Kaszinó-Egylet, igazi fordulatot azonban a város kulturális életében az 1872-ben megalapított gimnázium hozott, melynek tehetséges és magasan képzett tanárai erőteljesen alakították-befolyásolták a városon túl az egész vármegye szellemi életét is. Közülük néhánynak meghatározó szerepe volt abban, hogy 1883-ban Zomborban megalakult a Bács-Bodrog vármegye Történelmi Társulata, amely Muhi János szerint „megtörte a szellemi közönyt és felbecsülhetetlen értékű munkásságot végzett a megye múltjának felderítése terén. Ez az egy egyesület több eredményt ért el egyedül, mint más egyesületek százai.” S valóban, az elkövetkező évtizedek során a Történelmi Társulat Évkönyvének harminchat évfolyamában íróink és történészeink részletesen szóltak a Délvidék történetéről, szellemi örökségének jelentőségéről, de figyelmüket nem kerülték el a népélet értékei sem.

A Zombor története (1944) című monográfia szerzője, Muhi János szerint ebben az időben Margalits Ede, fiatal gimnáziumi igazgató volt a városban a haladás legfőbb bátorítója. Ő, Thim József és Iványi István vetették fel Bács-Bodrog vármegye monográfiájának megírásának ötletét is, s az ő szorgalmukból – továbbá Dudás Gyula, Grosschmid Gábor, Barthal János, Baloghy Ernő, Trencsény Károly, Cziráky Gyula, Thim József, Gubicza Kálmán és még néhány tudós tanár közreműködésével – készült el a hatalmas munka a millennium idején. A lenyűgöző vállalkozásról írta Herceg János Irodalmi társaság a régi Bácskában című tanulmányában: a történettudomány e kitűnő képviselőinek köszönhető, hogy „az irodalom értéke egyszerre felszökött”. Akkoriban jelentkezett egy új írói nemzedék, melynek soraiban ott szerepelt Gozsdu Elek és Papp Dániel is.

Fridrik Tamás Zombor – Bács-Bodrogh vármegye rövid leírása, földrajzi alapfogalmakkal, népiskola III. osztály tanulói számára című tankönyvében is úgy vélte, a kiegyezés évtizedei tekinthetők Zombor város fénykorának: kereskedése virágzó állapotban volt, a takarékpénztár mellett a kereskedelmi és iparbank biztosította a polgári vállalkozások működését. Zombor a törvénykezésnek és a közigazgatásnak is a központja volt, „a városi és megyei közhivatalokon kívül van itt kir. törvényszék, járásbíróság, tanfelügyelőség, kincstári jószágigazgatóság, közjegyzőség, adófelügyelőség, adó- és illetékkiszabásai hivatal, szolgabíróság, Ferenc-csatornai igazgatóság, megyei gazdasági egyesület”. A város jeles intézményei közé tartozott a görög-keleti vallásúak részére alapított polgári leánytanoda és az ifjak számára létesített tanítóképezdéje is. Nemzetiségi összetétele sajátosan délvidéki volt: Zombornak a XIX. század végén 29 609 lakosa volt, ebből 9297 magyar, 2564 német, 11 926 szerb, 5770 bunyevác és 46 egyéb szláv. Vallás tekintetében: 16 338 római katolikus, 11 666 görögkeleti, 882 izraelita, 469 református, 204 ág. evangélikus, 30 görögkatolikus és 20 egyéb. A jeles tanár azonban nem mulasztotta el megjegyezni: Zombor város múltjának a közeli Bács vára kölcsönöz igazi tekintélyt. A vár „fejedelmeink és első királyaink idejében már fennállott, s akkor szabad királyi város volt. Szent-István első magyar király itt püspökséget alapított, ezt Szent-László érsekségre emelte. Várát a királyok gyakran meglátogatták, és benne országgyűléseket tartottak.” Mondják, olykor a nyári hajnalokon Zomborban a távolból lovak nyerítése és vadászkürt hangja hallatszik.