2024. április 18., csütörtök
NYUGAT-BÁCSKA

Ivóvizet kap Doroszló és Sztapár

A zombori Vodokanal Vízművek célja, hogy belátható időn belül a városhoz tartozó összes települést a központi kútból lássa el egészséges ivóvízzel. Csonoplyát és Kerényt (Kljajićevo) már rákapcsolták a központi hálózatra, Nemesmilitics (Svetozar Miletić) is hamarosan sorra kerül, Monostorszegen (Bački Monoštor) vízgyár épült, Bezdánnak is saját vízgyára van, jelenleg pedig Sztapáron építenek nyomásnövelő állomást.

A vezetéket már megépítették Lugovótól Sztapárig, illetve onnét Doroszlóig, a nyomásnövelő állomás közbeiktatásával mindkét település egészséges ivóvízhez jut. Zomborban kiváló a vezetékes víz minősége, míg a falvakban vagy az arzén, vagy a vastartalom nem felelt meg az előírásoknak. Doroszlón volt a legösszetettebb a helyzet, ott ugyanis több mikrorendszerből állt a vízhálózat, és hol az egyik, hol a másik víznyerő forrásnál talált kifogást a Közegészségügyi Intézet.

A nyomásnövelő állomás még az idén elkészül, és ezzel megszűnnek a vízellátási gondok Doroszlón és Sztapáron is.