2022. január 25., kedd

Gondok a jószágfarmokon

A városi képviselő-testület legutóbbi ülésén elfogadta a mezőgazdasági területek védelméről, rendezéséről és használatáról szóló, 2021-re vonatkozó rendelkezését. A határozat jó fél évet késett, az ülésen elhangzott magyarázat szerint a késést a köztársasági állategészségügyi felügyelőség vizsgálódása okozta. A felügyelőség négy jószágfarmon végzett analízist, és megállapította, hogy a feltüntetett kapacitásnak mindössze egyharmada áll rendelkezésre, a névlegesen 3300 tehén helyett valójában 1100-at nevelnek a farmokon. Mivel a jószág száma meghatározó az állami tulajdonban álló szántók bérlésének elsőbbségénél, kiderült, hogy ezek a jószágfarmok az elsődlegesen megállapított 485 hektár helyett mindössze 50 hektár bérlésében élvezhetnek elsőbbséget. Az állami szántók bérbeadása körül kialakult vitát a helyi televízió nem közvetítette, noha a felszólalásokban korrupcióra tett utalások is elhangoztak.

A helyi képviselők elé került a 2021-es városi költségvetés felhasználásáról szóló, háromnegyedévi jelentés, ami nem váltott ki vitát. Alapvető, hogy kilenc hónap alatt a büdzsé bevételi oldala 68 százalékban teljesült.

A televíziós közvetítés érdekes módon akkor is szünetelt, amikor a testület másfél milliárd dinár felhasználásáról döntött, ebből a pénzből tíz éven keresztül évi 150 milliót biztosít a költségvetés a helyi jellegű utak karbantartására egy privát partnernek.

A helyi képviselők döntöttek I. Karađorđević Aleksandar király lovas szobrának visszaállításáról, amit egyesek kifejezetten elleneztek, mások elengedhetetlennek tartottak, megint mások pedig az iránt érdeklődtek, hogy mennyibe kerül majd ez a szobor a zomboriaknak, mert csupán annyit lehet tudni, hogy az állam nyolcmillió dinárral támogatja a visszaállítását.

Legélénkebb vitát a Városi Könyvtár igazgatóbizottsága elnökének kinevezése váltotta ki. Željka Žrvnar kereskedelmi technikus volt az egyetlen jelölt, aki a Szerb Haladó Párt kádere. Jelölését párttársa is komolytalannak tartotta a kultúra városa legrégebbi művelődési intézményének élére, kérték a téma elhalasztását, mások egyenesen ellenezték a kinevezést, ki is hozták sodrából a képviselő-testület haladó elnökét, aki az éppen felszólaló képviselőtársát félbeszakítva követelte, hogy a testület szavazza meg a kereskedő asszony kinevezését.

A Metla 2020 és a Mozgalom a Szerb Királyság Megújításáért képviselői nemmel voksoltak a felterjesztésre. Az utóbbi csoport egyik képviselője végül szóvá tette, hogy a könyvtár igazgatósági épületén rogyadozik a tető, beázik az épület, a nedvesség veszélyezteti az elektromos vezetéket, ráadásul a bejárathoz vezető egyik lépcsősor is hasznavehetetlen.