2022. január 25., kedd
BIRKÓZÁS – U23-AS VILÁGBAJNOKSÁG, BELGRÁD

Fábián Anna a bronzért küzdhet

A magyarkanizsai versenyzőt csak az elődöntőben tudták megállítani – Kovačević pörgetésparádéja, a szerb fiatalember bronzérmes lett

Nagy volt az öröm a házigazdák csapatában, mert szerdán megszületett az első (kötöttfogásban az egyetlen) szerb érem a Belgrádban zajló U23-as világbajnokságon. A 82 kg-os súlycsoportban a bronzmeccsen Branko Kovačević a magyar Kismóni Móriccal csapott össze, s csak az első menet után volt bizonytalanság, mert amikor másodikként Kismónit is a szőnyegre küldték, a szerb fiú átfogta, és végigpörgette az egész szőnyegen, így pillanatok alatt 9:1-es technikaitus-győzelem született. Kovačević győzelme és érme tehát teljesen megérdemelt, s megmutatta, nemzedéke legtehetségesebb birkózója, akire hamarosan a felnőttmezőnyben is számíthatnak.

A lányok 62 kg-os súlycsoportjában a magyarkanizsai Fábián Anna rajtolt, s bár egy kicsit tartottunk a kezdéstől azeri ellenfele, Zsala Alijeva miatt, Anna megmutatta, mit is jelent a Kozma István Magyar Birkózóakadémián és a magyar válogatottal készülni: új súlycsoportjában gyönyörű győzelemmel kezdett, előbb 2:0-ra, majd 4:0-ra is vezetett, ellenfele pedig, akárhogyan igyekezett, az utolsó pillanatokban még csinált pontot, s végül 6:3-ra nyert. Negyeddöntős ellenfele sem volt könnyű (sőt!), hiszen a fehérorosz Tatjana Paulava következett, aki e korcsoportban Európa-bajnoki ezüstérmes volt, de Annán az első menetben nem talált fogást, hanem pont Anna volt az, aki pontot szerzett ellene. A második menetben egy perc után következett az akció, ismét Anna ügyeskedett, s bár a fehéroroszok challenge-et kértek, mégis a javára ítélték a pontokat, már 4:0-ra vezetett! S ez még mindig nem volt minden! Paulava támadott, Anna visszakontrázott, 6:0, s innen már a zsebében volt a meccs! Nem is engedte ki a kezei közül, végül 6:5-re kihúzta ezt a rangadót, az elődöntőbe került, ahol a kanadai Ana Gonzales várt rá. Ez sem ígérkezett sétagaloppnak, hiszen Gonzales előzőleg kazah és orosz riválist múlt felül meggyőző módon. A kanadai aztán nagyon erőszakosan kezdett, tolta Annát, csak tolta, háromszor ki a szőnyegről, majd a hátára került kétszer, s a második menet elején el is döntötte a mérkőzést. Anna így ma a bronzéremért küzdhet vagy az említett kazah Irina Kuznyecovával, vagy az orosz Anasztaszia Parokinával.

Világbajnokok, kötöttfogás, 60 kg: Anvar Allakiarov (orosz). 67 kg: Haszrat Dzsafarov (azeri). 72 kg: Idrisz Ibajev (német). 82 kg: Aivengo Rikadze (grúz), … 3. Branko Kovačević (szerb). 97 kg: Artur Szargszian (orosz). Csapatban: 1. Oroszország 190, 2. Irán 155, 3. Grúzia 155, … 5. Magyarország 86, … 15. Szerbia 19 pont stb.

A boldog versenyző és a boldog edző: jobbról második és harmadik Branko Kovačević és Sztojan Dobrev (Fotó UWW)
A boldog versenyző és a boldog edző: jobbról második és harmadik Branko Kovačević és Sztojan Dobrev (Fotó UWW)