2024. április 18., csütörtök
BIRKÓZÁS – U23-AS VILÁGBAJNOKSÁG, BELGRÁD

Egy arany, egy ezüst, egy bronz

Három érmet már szereztek a magyarok

A Belgrádban zajló U23-as világbajnokság első döntős napján kitettek magukért a magyarok: Takács Ferenc és Repka Attila kötöttfogású csapatából Lévai Tamás (77 kg) aranyat, Losonczi Dávid (87 kg) ezüstöt, Vitek Dáriusz (130 kg) pedig bronzot nyert! Lévai a döntőben ellentmondást nem tűrő módon már az első menetben 5:0-ra vezetett, s innen már nem volt menekvése az irániak junior világbajnokának, Amin Kavijaninedzsadnak, Losonczi a felnőtt-Eb-bronzérmes Alekszandr Komarovtól sajnos technikai tussal kapott ki a fináléban, Vitek pedig azután, hogy az elődöntőben az örmény David Ovaszapjan betusolta, a bronzmeccsen 3:1-re legyőzte a svájci Delian Alishahit.
A magyar kötöttfogású csapat tegnap este tovább növelhette az érmek számát, mert 97 kg-ban Érsek Róbert a finn Arvi Savolainennel birkózott a bronzért, Kismóni Móric pedig a 82 kg-ban szerezhetett bronzot, de azért a szerbek egyetlen éremesélyesével, Branko Kovačevićtyal kellett megküzdenie, aki a vigaszágon 9:0-s technikai tusgyőzelemmel lépte le a kolumbiai José Murillót.

Tegnap a lányok is megkezdték a versengést, a magyarok közül a kétszeres junior-Eb-ezüstérmes Szél Anna (59 kg), Felhő Viktória (68 kg) és a junior Európa-bajnok, vb-bronzérmes Nagy Bernadett (76 kg) lépett szőnyegre, a szerbiai színeket pedig Anđela Prijović védte. Szél a selejtezőben technikai tussal a kanadai Erin Rainville-t győzte le, a negyeddöntőben 6:2 arányban múlta felül a török Ebru Dagbasit, az elődöntőben pedig a lengyel Anhelina Lysakkal találkozott, Felhőt az ukrán Okszana Csudik betusolta, Nagyot pedig az indiai Bipasha Bipasha győzte le 6:2-re, s a kiesés sorsára jutott Prijović is, akit a kirgiz Dilnaz Mulkinova fektetett két vállra.

Ma a lányok mezőnyében az 53, 57, 62, 65 és a 72 kg-os súlycsoportok kezdődnek, 62 kg-ban a magyarkanizsai Fábián Anna is fellép.
Világbajnokok, kötöttfogás, 55 kg: Mavlud Rizmanov (orosz). 63 kg: Leri Abuladze (grúz). 77 kg: Lévai Tamás (magyar). 87 kg: Alekszandr Komarov (orosz), 2. Losonci Dávid (magyar). 130 kg: Amin Mirzazadeh (iráni), … 3. Vitek Dáriusz (magyar).