2024. április 19., péntek
SPORTBULVÁR

Zaklatásos botrány az NHL-ben

Óriási, szexuális zaklatással kapcsolatos botrány rázta meg az észak-amerikai profi jégkorongligát (NHL), amely botrányba az érintett csapat, a Chicago Blackhawks általános igazgatója már belebukott, de várhatóan további elismert szakemberek is lemondásra kényszerülnek. A liga kétmillió dolláros büntetéssel sújtotta a klubot, amelynek általános igazgatója, Stan Bowman azonnal lemondott. Mint kiderült, a Blackhawks egyik segédedzője baseballütővel fenyegetve orális szexre kényszerítette a gárda egyik fiatal játékosát 2010 májusában. A vizsgálati anyagban John Doe álnéven nevezett hokis a minap nyilvánosság elé állt, így kiderült, hogy Kyle Beach volt az áldozat. A most 31 esztendős játékos idén májusban jelentette fel korábbi klubját, és ezután indult nyomozás az ügyben.

Az akkor 20 éves jégkorongozó kijelentette, hogy a videóelemző Brad Aldrich szexuálisan zaklatta őt. A klub vezetői 2010. május 23-án össze is gyűltek az ügyben, de hetekig nem tettek semmit, hogy a csapatot ne zavarja meg a botrány, mivel 49 év után ismét Stanley-kupa-döntőbe jutott a gárda. A Blackhawks június 9-én bajnok lett, majd mivel Aldrich önként távozott a klubtól, nem került sor vizsgálatra az egyesületnél. A klub vezetőinek találkozóján jelen volt többek között Bowman mellett az akkori helyettese, Kevin Cheveldayoff, vagy az akkori vezetőedző, Joel Quenneville. Előbbi jelenleg a Winnipeg Jets általános igazgatója, utóbbi pedig a Florida Panthers vezetőedzője. Az NHL történetének második legtöbb győzelmét számláló trénere, aki 2010 után 2013-ban és 2015-ben is bajnoki címre vezette a Blackhawks gárdáját.

A megbüntetett Chicagónak a kétmillió dolláros bírságból egymilliót olyan helyi szervezeteknek kell adnia, amelyek mentális tanácsadást biztosítanak szexuális zaklatás áldozatainak. Stan Bowman egyúttal nemcsak a Blackhawksnál betöltött tisztségéről mondott le, hanem az amerikai válogatott igazgatói posztjáról is.

Nadal 97 éves rekorderrel ütögetett

Különleges bemutatót tartott a húsz Grand Slam-tornát nyert Rafael Nadal és a 97 évével a profi tenisz legidősebb aktív játékosaként jegyzett Leonyid Sztanyiszlavszkij. A spanyolok 35 esztendős exvilágelsője és az ukrán veterán Nadal manacori teniszakadémiáján ütögettek egymással. A harkovi születésű Sztanyiszlavszkij júliusban a hivatalos tenisztornák legöregebb résztvevőjeként került be a Guinness-rekordok könyvébe a 90 év felettiek korosztályában.

Szobor Aragonésnek

Az Atlético Madrid stadionjában emlékművet avattak Luis Aragonésnek, a spanyol labdarúgás egyik legsikeresebb klubedzőjének, az irányításával Európa-bajnok válogatott néhai szövetségi kapitányának tiszteletére. A két méter magas, egész alakos bronzszobrot, amelynek létrejöttét szurkolói adományok segítették, a Wanda Metropolitano főbejáratánál helyezték el. Az emlékművet a pénteki avatóünnepségen a családtagok mellett a „Matracosok” és a nemzeti együttes számos korábbi és mai játékosának jelenlétében leplezték le.

Aragonés 2014-ben, 75 évesen halt meg leukémiában. Az Atléticónak 11 évig volt a játékosa, háromszor nyert spanyol bajnokságot, kétszer Király-kupát, míg vezetőedzőként megszakításokkal 1974 és 2003 között négy időszakban is dolgozott a fővárosiaknál. Szakvezetőként 1977-ben végzett az élen csapatával a bajnokságban, háromszor lett kupagyőztes és egyszer szuperkupanyertes. A spanyol válogatott szövetségi kapitányaként 2008-ban ünnepelhetett Európa-bajnoki címet.