2024. április 18., csütörtök

Az európai gyógyszerészet meghatározó könyve

Belgrádban bemutatták a most digitalizált 16. századi füveskönyvet, amelyben magyar nyelvű jegyzetek is vannak

A Collegium Hungaricum és a Belgrádi Egyetem Gyógyszerészeti Karának együttműködésének harmadik fázisaként sikerült digitalizálni egy olyan 16 század végi könyvet, amelyben magyar nyelvű, kézzel írt jegyzeteket találtak. A könyv kiállításának megnyitójára a Könyv digitalizálása mint funkcionális kulturális örökség címmel tegnap került sor Belgrádban, a Nemzeti Könyvtárban.

Szentgyörgyi Klára, a Collegium Hungaricum vezetője elmondta, hogy miután látták, hogy egy régi, nagyon rossz állapotban levő könyvről van szó, amire fel volt tüntetve: 1582 Hódság, felvették a kapcsolatot a magyarországi Országos Széchényi Könyvtárral. Kiderült, hogy ez a könyv az európai gyógyszerészetnek egyik alapját képezi. Olyan értékes könyvről van szó, amely meghatározta az európai gyógyszerészet fejlődését. Egy füveskönyv, ami Belgrádban marad, hiszen a Gyógyszerészeti Kar tulajdona, de a digitalizálásnak köszönhetően felkerül majd a digitális adatbázisba, amihez a kutatók az interneten könnyen hozzájuthatnak és tanulmányozhatják azt.

Pintér Attila Magyarország belgrádi nagykövete a kiállítás megnyitóján kiemelte, hogy a Magyar Kormány minden évben nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a határain kívül található, a magyar kultúra szempontjából fontos értéket megőrizze. Magyarország a magyar örökség védelmére Szerbiában 2,5 millió dinárt különített el. Reményét fejezet ki, hogy további projektumok is megvalósulhatnak a jövőben, hiszen nagyon sok olyan érték van még, ami kiemelt figyelmet érdemel.

Vladimir Pištalo, a szerbiai Nemzeti Könyvtár megbízott igazgatója rámutatott, a könyv már magában gyógyír, ám ez a könyv gyógyszerekről ír. Elmondta, hogy ennek a kiállításnak az mellett, hogy egy nagy értékű könyv bemutatására kerül sor, a Nemzeti Könyvtár és a magyarországi Országos Széchényi Könyvtár szorosabb együttműködését is szorgalmazta.

Jelena Manojlović, a belgrádi Gyógyszerészeti Kar Gyógyszertörténeti Múzeumának kurátora elmondta, hogy a kulturális minisztérium jóvoltából restaurálták, majd konzerválták a könyvet, amely a 16. század végéről, illetve a 17. század elejéről származik (1582–1609). Elmondta, feltehetően annak a gyűjteménynek a része volt, amit Andrija Mirković újvidéki gyógyszertáros adományozott a múzeumnak. Mirković szenvedélyes gyűjtője volt a gyógyszertári régiségeknek. Az Országos Széchényi Könyvtár segítségével felderítették, hogy a könyvnek történelmi útja volt. Vajdaság területéről származik, az akkori Osztrák–Magyar Monarchia területéről, mégpedig Hódságról, ahol az első gyógyszertárat 1820-ban nyitották meg. A könyv ugyanakkor jóval korábban íródott, de az akkori gyógyszerészek felhasználtak minden rendelkezésre álló irodalmat a gyógyszerkészítésben, vagyis lépést tartottak az akkori egészségügyi kihívásokkal. Elmondta, a könyv régi német nyelven íródott, gótikus írásmóddal. A címe: Kräuterbuch, Adam Lonitzer német orvos írta, akinek a nevét a későbbi botanikai rangsorolásban meg is örökítettek, hiszen a növények egyik családját, a loncfélék (Lonicera) családját róla nevezték el.

A könyv első része a legterjedelmesebb, a gyógynövényekkel foglalkozik, a második része az állatokkal, míg a harmadik része az emberrel.