2024. március 29., péntek

Fejlesztéseket serkentő költségvetés

A kormány elfogadta a pénzügyminisztérium jövő évre vonatkozó javaslatát

A szerb kormány elfogadta tegnap a 2022. évi állami költségvetés javaslatát, amely lényegesen komolyabb eszközöket irányoz elő az építési, közlekedési és infrastrukturális minisztérium számára. Mint Siniša Mali pénzügyminiszter fogalmazott, jövőre is folytatnák a nagyberuházásokat, így autóutak, iskolák, kórházak, szennyvíztisztítók épülnének, és nagyobb hangsúlyt kapna a környezetvédelem.

A pénzügyminiszter elmondása szerint a jövő évi költségvetés 1.516,8 milliárd dinár bevétellel (19 százalékkal több mint 2021-ben) és 1.717 milliárd dinár kiadással számol. A tervezett hiány háromszázalékos lesz, az államadósságot pedig 55,5 százalékra tervezik. Ezúttal is olyan állami költségvetést képzeltek el, amely a fejlesztéseket szolgálja, így a tervezett nagyberuházások értéke eléri a 486 milliárd dinárt, ami a GDP 7,3 százaléka.

– Szerbia már néhány éve nagy építkezési hellyé vált. Erről a gazdasági politikánkról nem is kívánunk lemondani. Vagyis jövőre is mindezeknek a beruházásoknak a folytatására lehet számítani, amire rekordmennyiségű összeget különítettünk el – hangsúlyozta a pénzügyminiszter. Ennek megfelelően az építési, közlekedési és infrastruktúrával megbízott tárca is magasabb, 83,71 milliárd dinárral nagyobb költségvetéssel rendelkezik majd. Ám nemcsak az építkezésre fordítanak több pénzt, hanem az oktatásra is. A jövő évi oktatásra szánt büdzsé 17,1 milliárd dinárral lesz magasabb, mint az idei.

Siniša Mali rámutatott, hogy a lakosság életszínvonalának növelésén is tovább dolgoznak. A költségvetésben betervezték a nyugdíjak svájci képlet szerinti emelését, vagyis az új évben 5,5 százalékkel nőnek a nyugdíjak, emellett február folyamán 20.000 dinár egyszeri támogatást is kifizetnek a legidősebb polgároknak. Szavai szerint ezzel a támogatással jövőre 11,2 százalékos növekedést tudhatnak magukénak a nyugdíjasok.

Elmondta ugyanakkor, hogy nemcsak a nyugdíjak növekednek, hanem a katonaságban dolgozók fizetését is emelik, ahogy a szociális védelemben és az egészségügyben dolgozókét is, mintegy 8 százalékkal. A többi közszférában dolgozó fizetése pedig 7 százalékkal növekszik.

– Emlékeztetnék arra, hogy január 1-jétől a minimális fizetés is 9,4 százalékkal nő, ami 35.012 dinár, azaz 300 eurónak megfelelő összeg lesz – hangsúlyozta Mali. Hozzátette, hogy a minimálbér emelése maga után vonja az átlagbérek növekedését is, azzal, hogy már most decemberben az átlagfizetés várhatón eléri a 618 eurót. Elmondta továbbá, hogy növelik a fizetés azon részét is, amire nem számolnak fel adót, így az 18.300 dinár helyett 19.300 dinárt lesz a nem adózott rész. Ugyanakkor 0,5 százalékkal csökkentik a fizetésekre számolt adót abból a megfontolásból, hogy a havi járandóságok tehermentesítésével növekszik majd a foglalkoztatottak száma is.

A pénzügyminiszter arról is beszámolt, hogy az állami költségvetésben jelenleg 376 milliárd dinár áll rendelkezésre, ebből 8 milliárdot osztanak ki a felnőttkorú lakosság körében a járvány okozta nehézségek enyhítése céljából.

Elemezve, hogy milyen évet zár Szerbia, elmondta, hogy a GDP 7,3-7,5 százalékos növekedésére számítanak, 2022-ben pedig 4,5 százalékos növekedést terveznek. Elmondta, ezúttal is konzervatív módon álltak a költségvetéshez, de arra számítanak, hogy minden tervezett nagyberuházást sikerül majd megvalósítani, továbbá sikerül növelni a fizetéseket és a nyugdíjakat, sőt a jövő év végéig az állami költségvetési hiányt is csökkenteni tudják.

A jövő évi állami költségvetési javaslatot a kormány jóváhagyása után a köztársasági képviselőháznak nyújtják be, várhatóan a hónap végén kerül a parlamenti képviselők elé elfogadásra.