2024. április 19., péntek

Fucsovics alulmaradt Đokovićtyal szemben

Novak Đoković kedd este három játszmában 6:2, 4:6, 6:3-as eredménnyel legyőzte Fucsovics Mártont a párizsi 1000-es ATP-torna 2. fordulójában.

Párizsban negyedik alkalommal találkozott egymással Fucsovics Márton és Novak Đoković, akik legutóbb az idei wimbledoni bajnokságon adtak egymásnak randevút a nyolc között, s az volt közös történelmük legsimább Đoković-sikere. A korábbi két alkalommal ugyanis a magyar éljátékos rendre egy szettet nyert a szerb klasszis ellen, Londonban ez nem jött össze, s ahogy a mostani találkozó kezdődött, az alapján azt gondolhattuk, Párizsban sem sikerül a szettrablás.

Az első játszmában ugyanis Fucsovics mintha kissé idegesen játszott volna, sokat hibázott, ráadásul nem kicsi, apró hibákat követett el, nem pár milliméterrel csúsztak ki az ütései, hanem sokszor méterekkel elvétette a pályát, s látványosan nem működtek az első szervái – el is vesztette az első adogatójátékát. Ugyanakkor dicsérni kell Fucsovics fogadójátékát, még akkor is, ha bréklabdához nem jutott az első játszmában, de Djokovicsnak rendre meg kellett dolgoznia minden egyes pontért adogatóként. Az már persze más kérdés, hogy bréklabda nélkül nehéz a hátrányt eltüntetni – nem is sikerült Fucsovicsnak, sőt, a 8. játékban ismét elvesztette adogatását, ami azt jelentette, hogy a szerb 38 perc alatt megnyerte az első játszmát. 6:2

A másodikban viszont nagyot változott a mérkőzés képe: Fucsovics teljesen váratlanul megtalálta a szerváját, sorra ütötte az ászokat. Rögtön a szett elején elvette a világelső adogatójátékát, s az előnyt végig is tudta vinni a játszmán. Ennyit tett, hogy feljavult a játéka, bejöttek a megoldásai, eltűntek a látványosan pályát tévesztő megoldások – leszámítva egy alkalmat, amikor kétségbeesett mentési kísérlete az eredményjelzőt találta el, amely a pálya fölött jó 10 méterrel lóg. Miután Fucsovics a játszma elején korán előnybe került, a folytatásban már nem erőltette a fogadójátékot: a brék után már nem csinált fogadóként pontot a második játszmában, így adogatóként koncentráltan játszva meg is tudta őrizni az előnyét, és 40 perc alatt 6:4-re megnyerte a szettet, vagyis egyenlített. 6:2, 4:6

A harmadik szett elején még kitartott Fucsovics lendülete, ám 1:1-es állásnál fogadóként 30:0-re vezetve egyik pillanatról a másikra visszaesett a játéka, és Djokovics zsinórban tíz pontot hozott – vagyis ismét brékelőnybe került. Fucsovics azonban innen még visszajött, és azonnal visszabrékelt, ám a következő adogatójátékát ismét elvesztette – három bréklabdát is hárítva. A folytatásban pedig hiába próbálkozott becsülettel az egyenlítéssel Fucsovics, a szerb világelső a kellő pillanatokban elhelyezett aprócska nyerő ütésekkel jelezte, mindenképpen győzelemmel térne vissza a US Open elvesztett döntője óta tartó hosszú pihenőjéről.

Ezt pedig a második meccslabdáját kihasználva meg is tette: az első játszmát leszámítva vele végig egyenrangú partnerként teljesítő Fucsovics Mártont kereken két óra alatt felülmúlva jutott be a 3. fordulóba, ahol a két francia, Gael Monfils és Adrian Mannarino mérkőzésének a győztese ellen folytatja a szereplést. 6:2, 4:6, 6:3 Đoković javára.

További eredmények a párizsi tornáról
1. forduló
Auger-Aliassime (kanadai, 9.)–Mager (olasz) 4:6, 6:4, 6:1
Duckworth (ausztrál)–Bautista (spanyol, 14.) 6:4, 5:7, 7:6 (7–4)
Paul (amerikai)–Struff (német) 6:3, 6:4
Opelka (amerikai)–Krajinović (szerb) 6:3, 7:6 (7–4)
Alcaraz (spanyol)–Herbert (francia) 6:7 (7–4), 7:6 (7–2), 7:5
Hacsanov (orosz)–Ymer (svéd) 6:4, 7:5
Fritz (amerikai)–Sonego (olasz) 3:6, 6:2, 6:3
Schwartzman (argentin, 11.)–Millman (ausztrál) 7:6 (7–2), 5:7, 6:2
Popyrin (ausztrál)–De Minaur (ausztrál) 6:0, 6:3
Dimitrov (bolgár, 16.)–Gasquet (francia) 6:4, 4:6, 6:2
Monfils (francia, 15.)–Kecmanović (szerb) 4:6, 7:5, 6:3
Giron (amerikai)–Tiafoe (amerikai) 6:7 (5–7), 6:4, 6:3