2024. április 19., péntek
CÍMLAPTÖRTÉNET

Kaláris, Rozmaring, Szelence, Hétmező...

Kisimre Szerda Anna asszonykórusok, leánykórusok szakmai vezetéséért Bodor Anikó-díjban részesült

Kisimre Szerda Anna néptáncpedagógus neve ismerősen cseng nemcsak a vajdasági néptáncmozgalomban, de közéleti szerepvállalása miatt is: a Magyar Nemzeti Tanács kulturális bizottságának tagja, a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ elnöki tisztségét tölti be.

Tizennégy éves kora óta a népzene és néptánc elkötelezettje, 1994 óta vezet néptánc- és énekcsoportokat Vajdaság-szerte. Néptáncpedagógusként és a gunarasi Dózsa György Általános Iskola zenetanáraként dolgozik. A budapesti Táncművészeti Főiskolán 2008-ban néptáncpedagógus szakon szerezte oklevelét. Munkásságát 2012-ben a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség plakettel jutalmazta, szülővárosa, Óbecse pedig Óbecse Városért díjjal.

Úgy tűnik, Panna – ahogyan népzenei berkekben barátai szólítják –, fáradhatatlan, lelkesedése töretlen. Csoportjai, szólistái évről évre elismerésekkel térnek haza a vajdasági és magyarországi megmérettetésekről. A nemrég lezajlott Durindón Bodor Anikó-díjban részesült. A díj kapcsán most elsősorban az asszonykórusokkal való munkájáról kérdeztük.

A Bodor Anikó-díjat azoknak az együtteseknek, csoportoknak, szólistáknak ítélik oda, akik a saját népzenei hagyományukat a leghitelesebben tudják előadni, magas színvonalon. Az utóbbi években már szó volt arról, hogy valamelyik csoportomat díjaznák, ezt nem titkolta előttem a zsűri. Két évvel ezelőtt, amikor Horgoson volt a Durindó, a munkámért pedagógusi nívódíjjal tüntetett ki a zsűri elnöke, Vakler Anna, hiszen évek óta azt látja, hogy minden csoport, amit a Durindóra viszek, kimagaslóan szerepel. Ez a teljesítmény töretlen. Most Törökbecsén úgy döntött a zsűri, hogy egy szólistának, Micsik Béla citerásnak és nekem ítéli oda a díjat. Nagy örömmel töltött el, amikor meghallottam a fellépések utáni véleményezést, amikor minden csoportomat dicsérettel illették. És még inkább az, hogy a zsűri javaslata, hogy a pedagógusi munkám, a csoportvezetés – amit és ahogyan képviselünk a színpadon –, Bodor Anikó-díjra érdemes. Nagyon megörültem neki, megtiszteltetés, elismerés ez a számomra.

Ez tehát nem néptánc, hanem népdal. Kikről van szó, hány csoporttal foglalkozol?

Évek óta hat csoporttal szerepelek a Durindón. Az első énekcsoportot Óbecsén alapítottam, még 1994-ben, amikor a táncegyütteseket is, akkor alakult meg a Csiraj népdalegyüttes, később a Szelence nevet vettük fel, mivel a táncegyüttesből kinőtt lányok alkotják. Topolyán vezettem először asszonykórust, a Kalárist, majd melléjük társult a gunarasi Rozmaring asszonykórus, később Topolyán a Hétmező énekcsoport, utána a Dúdoló Óbecsén, majd a bácskossuthfalvi Rezeda asszonykórus. Több éve mind a hat csoport szerepel a Durindón. Összesen több mint 70 asszonyról, lányról van szó, a 15 évestől a több mint 80 évesig.

Jól kell őket ismerni ahhoz, hogy a csoportnak megfelelő dalcsokor kerüljön a repertoárra.

Igen, nagyon érdekes, hogy minden csoportnak más a jellemzője. Vannak csöndesebbek, mások igazán jó kedélyűek, és nem mindegy, hogy kinek milyen szöveget adok, milyen dalcsokrot állítok össze. Ez mindig úgy van, hogy több dalból válogatunk, sok versszakot elénekelünk. Nagyon érdekes, hogy a városi és a falusi asszonyok más szövegrészeket választanak. Fontos a szöveg, az erkölcsi norma, egyesek pikánsabb szöveget nem vállalnak fel, a másik csoport pedig igen. Fontos ismerni a repertoárt is, meg figyelembe kell venni, hogy milyen tematikus dalcsokrot énekelnének, betyárdalokat, juhászdalokat, szerelmes témájú, vagy éppen aratódalokat. Sokszor megmondják, hogy milyet szeretnének énekelni, és általában 6-7-8 dalt megtanulunk, azután abból négy-öt kerül a dalcsokorba. A lányoknál talán egy kicsit könnyebb a helyzet, mert a népdalok szövegei nagyon sokszor a fiatalok szájára valók. Úgyhogy sok mindenre figyelnem kell: régi vagy új stílusúak-e a dalok, hogy tempóbeli különbségek legyenek, szótagszámkülönbségek legyenek, azt, hogy illeszkedjenek egymáshoz hangzásban is, szövegben is. Az asszonykórusokkal főleg vajdasági, hazai dalanyagot énekelünk, a fiatalabbakkal más tájegységek dalait is repertoárra tűzzük.

A Bodor Anikó-díj a helyi értékek ápolóit illeti, mennyire használod a Vajdasági Magyar Népdalok köteteit? Milyen volt a kapcsolatod a neves népzenekutatóval, zenepedagógussal?

Nagyon sokat használom a sorozatot, amely az ő keze nyomán került kiadásba, de azelőtt is, még a Batyu zenekarral is nagyon sokszor megfordultunk nála, és nagyon sokszor kaptunk tőle hangzóanyagot, még a kazettás világ idején, és nagyon sok dalt már onnan ismertem. De nemcsak a vajdasági magyar népdalokat, hanem az al-dunai székely és a szlavóniai népdalok anyagát a rendelkezésünkre bocsátotta még a nyolcvanas–kilencvenes években. Amikor elkezdtem csoportokat, szólistákat felkészíteni a Szólj síp szóljra, a Durindóra, és ő a zsűriben ült, akkor nagyon nagy élvezettel hallgattam a véleményezését. Nagyon egyszerűen, érthetően meg tudta mindig mondani, mit hogyan kell csinálni, mit hogyan kell kijavítani. Mindenre volt konkrét ötlete, példája. És bármikor fel lehetett hívni telefonon vagy elmenni hozzá, ha az embernek segítségre volt szüksége. Emlékszem, még a dreai Batyu-tábor idején a kilencvenes években, eljött és előadást tartott. Nagyon jó volt látni őt mulatni is a népzenészekkel, látni azt a tartást, szöveg- és dalismeretet, amit ő tükrözött felénk, és azt az alázatot, ahogyan ő ezekhez a népdalokhoz állt, vagy egyáltalán a népi kultúrához. Megdöbbentő volt számomra, amikor javítani akart valakit, hogy ezt a dalt nem így kell énekelni, pontosan meg tudta mondani, hogy hol szerepel, melyik változata a legjobb, és azt ajánlja inkább terjesztésre, nem azt, amit a színpadon hallott. Kerülhet egy helyi változat is a színpadra, de akkor fennáll annak a veszélye, hogy egy műdalos fordulatot tartalmazó dalt énekelnek.

A világjárványt megkerülni nem lehet ebben a témában sem, hogyan hatott a munkátokra az elmúlt időszak, hogyan tükröződött ez a Durindón?

Száztíz műsorszám volt bejelentve, ami szerintem egy szép szám, de nem tudott eljönni mindenki. Ami a csoportok produkcióit érinti, van még min dolgozni bőven, én biztos vagyok benne, hogy sok csoportnak lehetett volna jobb is az előadása, ha nem hiányoznak emberek a fellépésről, vagy ha többet tudtak volna gyakorolni. Magamról tudom, hogy én sem tudtam folyamatosan próbálni az asszonykórusokkal, én sem akartam őket kitenni annak a veszélynek, hogy közösségben legyenek az idősebb hölgyek. Viszont igénybe vettük a modern technikát, amit már az idősebbek is ügyesen tudnak használni. Felénekeltem a dalokat, elküldtem nekik, és ezt tudták hallgatni, tudtak gyakorolni. És ez eredményesnek bizonyult, mert amikor újra találkozhattunk, akkor már mindenki ismerte, tudta a dalokat. Lehet, hogy könnyebben megtanulták otthon, mint a próbákon.

A topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ elnöke vagy, jelenleg milyen csoportokkal dolgoztok, mi mindenre készültök?

Túl vagyunk a tagtoborzáson, szép számban jöttek új ovisok, de idősebb gyerekek is. A Cirkalom táncegyüttesen kívül 4 gyerekcsoportunk van. A citerások szakosztályában is két csoport működik. Fiatalabb énekcsoportok is vannak. A népzenei csoportok mellett sikeres a Szivárvány kuckó, a képzőművészeti szakkör és az Auróra Beszédművészeti Műhely is. A Tulipán kézimunkacsoport tíz éve működik a Kodály keretein belül, de tavaly volt negyven éve, hogy a Kaláris asszonykórus megalakult, és az idén 15 éves a Hétmező énekcsoport, a Csalóka zenekar harminc, a Cirkalom pedig 35 éves, úgyhogy a november a jubileumok jegyében fog eltelni. Lesz ünnepi koncert, kiállítás is, decemberben tartjuk a Kősziklánk a magyar dal népzenei vetélkedőt, utána pedig a karácsonyi műsorral fogunk kedveskedni a közönségünknek.

Mi továbbra is azt csináljuk, amit tudunk, és abból merítkezünk, amit megtanultunk. Megtapasztaltuk az évek során, hogy az erő, az elhivatottság, a lelkesedés, amit a színpadon közvetítünk, eljut a közönséghez. Azt hiszem, ez a legnagyobb erőssége azoknak a csoportoknak, amelyeket mi vezetünk, mert, hogy ha valaki nem tiszta szívből csinálja, akkor elveszíti a lényegét, nem lesz hiteles. Minden nézőt egyformán meg kell becsülni, a közönség mindenhol egyforma tiszteletet érdemel, akár az Erkel vagy Operettszínházban, akár egy falunap közönsége néz bennünket. Az utóbbi években sok támogatást kapnak a hagyományápolók, van új viselet, szakmai továbbképzés, jók a körülmények, nem szabad megállni. Nekünk fontos, hogy a magyar népi kultúrát továbbörökítsük, mert ezzel magyar közösségünket erősítjük.