2024. március 29., péntek

Ivanuša: Az oltás megakadályozza a vírus mutálódását

A vírus akkor mutálódik, amikor szaparodhat és erre akkor kerül sor, amikor az emberek megfertőződnek. Ez akkor következik be, amikor nem tartják be a járványügyi intézkedéseket és amikor nem oltakoznak - jelentette ki Marijan Ivanuša, az Egészségügyi Világszervezet szerbiai irodájának vezetője, írja a Nova hírportál.

A szerbiai közszolgálati televíziónak adott nyilatkozatában Ivanuša elmondta, hogy a WHO pont ezért szeretné globális szinten is beoltatni a lakosság mintegy 70 százalékát.

Emlékeztetett arra, hogy az oltakozás a legjobb védekezés, majd hozzátette, hogy a beoltottak 90 százalékánál nem jelentkeztek súlyos tünetek, valamint a 60 százalékuk nem fertőződött meg a delta variánssal.

Ezért is fontos a harmadik dózis, hogy méginkább megerősödjön a szervezet immunitása - hangsúlyozta ki Ivanuša.

Elmondta, hogy a Moderna védőoltása a leginkább a Pfizer oltáshoz hasonlít, majd hozzátette, hogy minden védőoltás, amely átment a biztonsági vizsgálatokon, teljesen megbízható és biztonságos.