2024. március 28., csütörtök

Dél-Koreával jó együttműködni

A magyar államfő és a miniszterelnök is fogadta Dél-Korea elnökét

Komoly perspektívát lát Magyarország és Dél-Korea kétoldalú kapcsolataiban Áder János államfő, aki szerdán hivatalában fogadta Mun Dzse Int, a Koreai Köztársaság elnökét. Az államfő a találkozót követően a dél-koreai partnerével közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta: Dél-Korea az egyik legfontosabb befektető Magyarországon, eddig több mint 5 milliárd dolláros befektetésével. E tekintetben 2019-ben még Németországot is megelőzte.
Mun Dzse In, aki húsz év után az első dél-koreai elnök, aki Magyarországra látogat, megerősítette a szándékot, hogy a két ország kapcsolatát a stratégiai partnerség szintjére emeljék. Emlékeztetett, hogy a két ország árucsereforgalma tavaly a járvány ellenére döntött rekordot. Rámutatott: mivel Dél-Korea az innovatív területekre fektet be Magyarországon, például az elektromos autók vagy az akkumulátorok terén, a kapcsolatok tovább bővíthetők.
Köszönetet mondott azért is, hogy a Hableány hajókatasztrófa után Magyarország minden segítséget megadott az áldozatok felkutatásához és egy méltó emlékhelyet is kialakított.
Elismerően szólt arról, hogy Magyarország a térségből elsőként vette fel a diplomáciai kapcsolatot országával, és arról is, hogy csütörtökön Dél-Koreával egészülhet ki a visegrádi országok tanácskozása.
Orbán Viktor miniszterelnök is fogadta hivatalában Mun Dzse In elnököt. Orbán Viktor a találkozón örömét fejezte ki, hogy Dél-Korea kitüntetett partnert lát Magyarországban. Úgy fogalmazott: csodálattal tölt el bennünket az, ahogy Dél-Korea ötvenmillió ember erejével a világ egyik vezető technológiai hatalmává vált. Hangsúlyozta: csak a legjobbat mondhatja el a Magyarországon lévő koreai cégekről, fantasztikus beruházásaik vannak itt. Nagyon becsületes emberek, minden megállapodást betartanak, a határidők teljesülnek, nagyon szeretünk velük együttműködni – tette hozzá. A miniszterelnök közölte: bízik abban, hogy a látogatás magasabb szintre emeli ezt a kapcsolatot.