2024. április 20., szombat

Farmernadrágos diplomácia

Új fejezet megnyitásában reménykedik Szerbia és Montenegró is, de a kényes kérdésekről szó sem esett

Míg a legtöbben arra számítottak, hogy Zdravko Krivokapić montenegrói kormányfő hivatalos belgrádi látogatása alkalmával a két ország közötti kapcsolatokkal foglalkozik majd a legtöbbet a sajtó, egészen más forgatókönyv alakult ki a mögöttünk álló két napban. Kisebb botrányt váltott ki ugyanis az, hogy a más országok kormányfőinek fogadásakor alkalmazott protokollal ellentétben a montenegrói miniszterelnököt nem a kormányfő, a külügyminiszter vagy az államfő várta a repülőtéren, a szerb kormány Branislav Nedimović mezőgazdasági minisztert bízta meg a feladattal, aki azonban még egy protokollszabályt sértett: farmernadrágban, nyakkendő nélkül fogadta Montenegró kormányának első emberét. A podgoricai sajtó azonnal cikkezni kezdett az esetről, hallatlannak nevezve a történteket. Ana Brnabić szerb kormányfő a vendégével folytatott keddi megbeszélés után megtartott sajtótájékoztatón elismerte, hogy hibát követett el a kormány, s elnézést kért emiatt Krivokapićtól. Reményének adott hangot, hogy mindez nem rontott az első hivatalos belgrádi úton szerzett tapasztalatokon, s azt mondta, abban is bízik, ez a látogatás egyben új fejezetet is jelent a két ország közötti kapcsolatokban. Úgy fogalmazott, az eredeti tervek szerint Nikola Selaković külügyi tárcavezetőnek kellett volna fogadnia a rangos vendéget, akinek azonban nem sikerült időben visszaérkeznie Athénból, így az utolsó pillanatban a mezőgazdasági minisztert bízták meg. A kormányfő elmondása szerint Nedimovićra jellemző, hogy megsérti az öltözködési szabályokat, ennek nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítani, Brnabić biztosította a montenegrói vendéget, hogy semmilyen rossz szándék nem állt a történtek mögött. Emlékeztetett arra, hogy a kormány épülete előtt már maga fogadta Krivokapićot, akinek egyébként az volt az első teendője, hogy megkoszorúzza a kormányépület udvarában a Zoran Đinđić emlékére állított emléktáblát, az első demokratikusan megválasztott szerb miniszterelnök emléke előtt adózva. Brnabić reményét fejezte ki, Krivokapić érezte azt is, hogy Aleksandar Vučić államfő a délelőtt folyamán rengeteg figyelmet szentelt a montenegrói vezetőnek, többet, mint bárki másnak korábban – fogalmazott. Ez, tette hozzá, sokkal többet mond el Szerbia beállítottságáról Montenegróval szemben, mint Nedimović dresszkód-sértése, közölte a szerb kormányfő. Elmondta továbbá, hogy szerinte a lehető legjobb kapcsolatnak kell fennállnia a két állam között, s bár nem kapott hivatalos meghívást egy podgoricai útra, reményét fejezte ki, hogy hamarosan mégis ellátogat oda.

Maga Krivokapić, a montenegrói sajtóval ellentétben, nem kívánt kérdést fabrikálni a fogadtatásból, azt mondta, nem figyelte, hogyan öltözött fel a miniszter, kedves szavakra talált Belgrádban. Elmondta ugyanakkor, hogy a két ország kapcsolatait bonyolító témakörökről nem esett szó: a podgoricai, nemkívánatos személynek minősített szerb nagykövet, Vladimir Božović esetéről, az ottani szerb pravoszláv egyház helyzetéről és Svetozar Marović politikus, üzletember kiadásáról sem. A két kormányfő találkozóján gazdasági témák domináltak, Brnabić arra kérte kollégáját, gondolja meg Montenegró csatlakozását a Nyitott Balkán kezdeményezéshez.
Megbeszélésükön Vučić az állandó dialógus megteremtését nevezte kulcsfontosságúnak, Krivokapić pedig azt, hogy a kapcsolatokat minél gyorsabban javítsák.
A szerb sajtó közben kritizálta a montenegrói kormányfőt, amiért tegnap külföldi nagykövetekkel tárgyalt Belgrádban. Krivokapić erre annyit mondott, nem a házigazdát akarta megsérteni, hanem olyan államok nagyköveteivel találkozott, amelyeknek nincsen képviseletük Podgoricában.