2022. augusztus 12., péntek

Szerb ellenzéki csoportok feljelentést tettek a kormányfő ellen

Feljelentették a szerb kormányfőt és az egészségügyi minisztert szerb ellenzéki pártok, mert úgy vélik, a kormány nem kezeli megfelelően a koronavírusjárványt.

Az N1 regionális hírtelevízió kedd reggeli híradójának beszámolója szerint a Demokrata Párt és a Szabad Szerbia Közgyűlése elnevezésű politikai szervezet hivatali visszaéléssel vádolja Ana Brnabić miniszterelnököt, valamint Zlatibor Lončar egészségügyi minisztert, emellett azzal is gyanúsítja őket, hogy nem a járványügyi előírásokkal összhangban jártak el, és veszélyeztették az állampolgárok egészségét. A Demokrata Párt véleménye szerint a politikusok a járványügyi intézkedéseket nem a járványhelyzet, hanem a közvélemény napi alakulása alapján hozták meg annak érdekében, hogy megőrizzék a kormány hatalmát.
A Szabad Szerbia Közgyűlésének orvos tagjai úgy fogalmaztak, hogy a járvány kezelésével megbízott válságstáb orvosai is szigorúbb intézkedéseket követelnek már hetek óta, ám a politika a népszerűség megőrzése érdekében erre nem hajlandó.
Szerbiában jövő tavasszal parlamenti és köztársasági elnöki választást is tartanak.