2024. április 19., péntek

Kon: A kormányfő tudja, hogy az intézkedések ellaposítanák a járványgörbét

A miniszterelnök tudja, hogy azok a szigorító intézkedések, amelyeket a válságstáb javasolt, ellaposítanák a járványgörbét – jelentette ki Predrag Kon epidemiológus, a válságstáb tagja az N1 műsorában.

A kormányfő azt mondta, hogy amennyiben állandóan ezt tennénk, akkor folyamatosan vezetnénk be, és szüntetnénk meg az intézkedéseket, miközben az immunizálás mindennek a lényege – fogalmazott a szakember. Elmondta, hogy epidemiológusként továbbra is az intézkedések bevezetése mellett áll ki, mert ezek jelentik a kiutat a válságból. Hozzátette azonban, hogy úgy tűnik, az ő hatalmuk nem elég ehhez.

Kon arról is beszélt, hogy rendőri védelmet kapott, miután a vakcinaellenesek a lakása előtt tüntettek. Elmondása szerint úgy érzi, hogy megaláztatás tárgya lett, miközben a járvány ellen harcol.