2024. április 24., szerda

Csokoládé, te édes

Olvasom egy csokoládéról szóló cikkben, hogy az emberek szeretnek a csokoládéról olvasni. Meg is mosolyogtat a kijelentés, hiszen jómagam is a csábító csokiszeleteket ábrázoló fotóillusztrációnak estem áldozatául, és telepedtem le ebéd után elolvasni a képhez tartozó szöveget. Az emberi szervezet pedig olyan „csudamasina”, amelyben a gondolatok különböző tüneteket produkálnak, így a cikk végére érve már követelte is a gyomrom a maga adagját, azaz néhány kockányit a kérdéses finomságból – ha már így felborzoltam a saját kedélyemet, ugye, meg hát a cikkben az állt, hogy a maják hiedelme szerint a csokoládé alapanyaga, a kakaó, az istenektől ered, ezért az istenek eledelének is nevezik. Ha pedig egy isteni étek az ember számára elérhető, holtbiztos, hogy el is kezd vágyni rá, a vágyat pedig előbb-utóbb tett követi. Lásd például a bibliai teremtéstörténet alma-kalamajkáját. És bizony a csokival sincs ez másként. Hát még, ha tiltólistás! Na, akkor különösképp. Felötlik emlékeimben egy korábbi beszélgetés, ami egy dietetikus és köztem zajlott le azon alkalomból, hogy felkerestem a szakorvost azzal, hogy fogyni szeretnék. Bólogatva fel is tette nekem a kérdést, hogy kibírom-e édességek nélkül. Le tudnám-e tenni például a csokoládét. Ez a kifejezés, hogy „letenni”, a függőbetegeket juttatta eszembe, akik megpróbálják letenni a poharat vagy a cigarettát, eszerint a csoki is függőségnek számít, tépelődtem, és csupán annyit válaszoltam, hogy „ha muszáj”. Nyilván a hangsúlyból a doki sejtette, hogy ez elég ingatag határozottság, én pedig azon morfondíroztam, hogy erre a kérdésre vajon valaki képes-e szívből jövő „igen”-nel felelni. Gyanítom, hogy ha akadna is ilyen, a válasza nem lenne maradéktalanul őszinte. A beszélgetés mindenesetre azzal az ígérettel végződött a részemről, hogy onnantól kezdve a csoki számomra tiltólistás, legfeljebb a feketecsoki engedélyezett, néha, és csak néhány kockányi.

A rendelőt elhagyva keserédes érzés fogott el, hiszen nem az eltiltásra, a „letétel”-re koncentráltam, hanem a lehetőségre, hogy lám, feketecsokit mégiscsak lehet majszolni, igaz, hogy néha és keveset, de ez úgy tűnt fel akkor számomra, mint a lehetőségek tárháza. A csokival ugyanis gyerekkorom óta úgy vagyok, mint a Pom Pom meséi című rajzfilmsorozat kék színű, kövér madara, Gombóc Artúr, aki rajong a csokoládéért, így amikor túlsúlya folytán röpképtelenné válik, csalafinta módon kieszeli, hogy különleges fogyókúrába kezd, mely szerint kizárólag csokoládét ehet. A fogyókúra esetében természetesen nem vezet eredményre, de a kilók elleni szélmalomharcával és a csoki iránti rajongásával Gombóc Artúr sokak kedvenc rajzfilmszereplője lett, és vele együtt habozás nélkül sorolják a választ a kérdésre, hogy miféle csokoládét szeretnek: „a kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a rövid csokoládét, a gömbölyű csokoládét, a lapos csokoládét, a tömör csokoládét, a lyukas csokoládét, a csomagolt csokoládét, a meztelen csokoládét, az egész csokoládét, a megkezdett csokoládét, az édes csokoládét, a keserű csokoládét, a csöves csokoládét, a mogyorós csokoládét, a tejcsokoládét, a likőrös csokoládét, a tavalyi csokoládét, az idei csokoládét, és minden olyan csokoládét, amit csak készítenek a világon!”

Nos, ezzel jómagam is így vagyok, ezért talán mondanom sem kell, hogy hamarosan felfedeztem a sötét, azaz a 70%-os vagy annál magasabb kakaótartalmú csoki előnyeit. Igaz, hogy kezdetben kesernyésnek tűnik, de hamar meg lehet szokni, sőt egy kis narancsolajjal vagy vaníliával megbolondított szeletke a nap fénypontja lehet. A csokigyárak ráadásul folyamatos innovációkkal igyekeznek elérni, hogy termékeik között legyenek úgymond egészségesek is, azaz nem agyoncukrozott és tejes, hanem magas kakaótartalmú, minőségi alapanyagokból gyártott, édesítővel készült változatok is. Ezekkel kívánják „magukhoz édesgetni” az egészségesen táplálkozó fogyasztókat, akik korábban a magas cukor- és zsírtartalom okán kerülték a csokoládét. Ezen továbbgondolt termékek közül én is „teszteltem” néhányat, egynémely változatuk kifejezetten finomra sikeredett, így amikor hagyom elolvadni a nyelvemen az új kedvenc, 85%-os kakaótartalmú csokiszeletemet, Amerika őslakói, a maják és aztékok jutnak az eszembe, gondolatban hálát adok nekik, hogy ezt az isteni alapanyagot, azaz a kakaót felfedezték. Igaz, ők még kesernyés folyadékként fogyasztották, s csak miután a spanyol hódítók behozták Európába, kezdődött el a kakaóital világkarrierje. Spanyol apácák ugyanis koronggá, táblává formálták, hogy jobban kezelhető és tárolható legyen, s ők már szerecsendióval, fahéjjal, cukorral ízesítették. Az 1800-as években megszületett a csokiszelet, majd Svájcban a tejcsokoládé, s a 19. században már a gyógyszertárakban is árulták a kakaóból készült termékeket élénkítő és kedélyjavító hatásuk miatt.

Hosszú utat tett meg tehát a kakaóbab, mire a mai értelemben vett csoki megszületett és elterjedt, eladdig, hogy a világon 50 millió ember megélhetése függ a kakaótól, és világviszonylatban óriási mértékű a csokoládéfogyasztás. Egy élelmiszeripari tanulmány szerint Svájcban például évente 12 kilónyit fogyaszt el minden állampolgár. Átlagban, persze, de ez mindenképpen tekintélyes mennyiség. A tanulmány egyébként azt is kimutatta, hogy az eladott csokoládé árának mindössze három százaléka jut vissza a farmerekhez, akik a kakaóültetvényeken megtermesztik az alapanyagot, így üdvözlendő kezdeményezésnek tűnik az úgynevezett Fairtrade rendszer, ami méltányos kereskedelmet jelent: segíti ugyanis a kakaótermelőket, hogy igazságosabb bérezésük legyen, és a Fairtrade címke jelzi a vásárlóknak, hogy olyan termékhez jutottak, amihez nem kapcsolódik gyermekrabszolgaság, sem erdőirtás, amelyek a kakaótermelés gyakori velejárói.

Ha belegondolunk, hogy régen a maja és azték indiánpiacokon a kakaóbabot fizetőeszközként használták – egy rabszolga ára állítólag 100 kakaóbab volt, egy pulyka tojása pedig 3 babot ért –, konstatálhatjuk, hogy a kakaó népszerűsége mit sem változott, csakhogy a megtermelése szinte rabszolgamunka még ma is. A kakaófa gyümölcse nagyjából fél kiló, és 20–60 babot tartalmaz, 1 kiló csokihoz pedig 400–600 magra van szükség. Tartsuk ezt szem előtt, amikor csokit vásárolunk, és azt is, hogy milyen nagy munka árán jut el a kakaóbab odáig, hogy csokiszeletként a bevásárlókosarunkba kerüljön. Válasszunk hát Fairtrade termékeket, ha tehetjük, legyünk tudatos vásárlók, akik tudatosan szopogatnak vagy majszolnak el néha egy-egy kocka csokoládét! Bűnözős napokon akár többet is. Hiszen az élet édesen szép.