Az Európai Unió merész zöldítési tervei ellen beszélni bizonyos szempontból vétek, hiszen tudjuk, mekkora gondot jelent a klímaváltozás, a környezetszennyezés és más civilizációs ártalmak. Ugyanakkor a korai tapasztalatok is azt jelzik, hogy a szép elképzeléseket a gyakorlat nagyon gyorsan képes utópiává változtatni. Sajnos a politika is teljes mértékben áthatja a témakört, és ezért is nehéz a valóságot mérlegelni. Pedig – sok minden mellett – ez egy olyan terület, amit messzemenően nem lenne szabad elpolitizálni.
Az EU egyik célja, hogy a mezőgazdaságban belátható időn belül kötelezően 25 százalékra növelnék az organikus termelés arányát. Első hallásra ez is nagyon jól hangzik, ha azonban kicsit is mélyrehatóbban vizsgálódunk, első lépésben megállapítható, hogy az organikus termelés sokkal kisebb termésátlagokat jelent. Negyede, vagy jó esetben harmada, legfeljebb feleannyi teremhet, ha az organikus termelés szabályait valóban be is tartják, és nem csak a propaganda része. Ebből pedig az következik, hogy ugyanannyi növény termesztéséhez nagyobb területeket kellene bevonni a termelésbe. Mivel egy másik cél az erdős területek nagyságának növelése, és mivel a termőföld eleve csak korlátozott mennyiségben áll rendelkezésünkre, ez nem hoz megoldást. Felvetődik még, hogy akkor esetleg többet lehetne importálni, azaz EU-n kívül termeszteni. Ezzel viszont valójában a környezeti terhelést exportálnák más kontinensekre. Az árak viszont minden esetben jól felmennének, tehát a beavatkozás végeredménye nem éppen kívánatos. Főleg akkor nem, ha tudjuk, hogy a nagyiparilag megtermelt mezőgazdasági termények ára is jelentősen megnőtt az utóbbi időben.
HA DRÁGA, AZ IS KÁROS?
Az organikus termelés bizonyos szint fölötti erőltetése egyelőre sajnos nem egy járható út, mert a következményei katasztrofálisak lehetnek. A piaci rés ugyan megvan, hiszen vannak, akik meg tudják fizetni a kevésbé hatékonyan előállított, ezért sokkal drágább terméket. Van rá kereslet, és ha arányaiban nézzük, egy kisebb ország, ha teljesen átállna organikus termesztésre, lehet, hogy a nagyok fel is „szippantanák” mindazt, amit megtermel. De olcsó élelmiszert nagy mennyiségben csak a nagyipari, hatékony mezőgazdaság tud előállítani. Az még nem jelenti azt, hogy a nagyiparilag előállított élelmiszerek egy az egyben károsak és egészségtelenek. Ha mégis egy kicsit a politika szempontjából „sarkítunk”, az erőltetett, nem kellően átgondolt zöldítés gyorsan népszerűtlenné válhat sokak szemében. A zöld egyben drágát, rosszat fog jelenteni bizonyos értelmezésben.
Az EU Közös Agrárpolitikáját fémjelző, úgynevezett Zöld Megállapodás keretében kidolgozott Termőföldtől az asztalig, valamint a Biodiverzitás stratégia 2030-ig megvalósítandó céljai többek között a növényvédő szerek kockázatának és/vagy használatának 50 százalékos csökkentése. Már ez esetben is félő, hogy ki hogyan fogja ezt értelmezni. Egyik-másik célkitűzés, a talajok tápanyagveszteségének 50 százalékos csökkentése elég tág fogalom, és a szakmának biztosan lenne ehhez is hozzáfűznivalója. De aki nem igazán ért hozzá, az is sejtheti, hogy ez elég nehezen mérhető, ezenkívül nem csak az emberi tevékenység befolyásolja. Ha dogmatikusan ragaszkodunk ilyen célokhoz, az nem sok jóval kecsegtet.
A műtrágyahasználat 20 százalékos csökkenése, az állattenyésztésben használt antibiotikum-eladások 50 százalékos csökkentése is olyan vállalás, ami a jövőre nézve drasztikusan megemeli majd a termelés költségeit, egységnyi árumennyiségre kivetítve. Egy másik cél, a művelésből kivont mezőgazdasági területek 10 százalékra növelése pedig csak a korábban már említett negatív hatások fokozását jelenti, noha valójában tényleg hosszú távon az hozhat megoldást, ha növeljük a zöld területeket, amit többnyire csak a mezőgazdaság kárára mehet. Szakemberek felróják, hogy az Európai Bizottság nem készített előzetes hatástanulmányt sem a javaslataihoz.
MINDENHEZ IS ÉRT MÁR MINDENKI?
Aki kicsit konyít a dolgokhoz, az a lehetséges drasztikus következményeit is látja az erőszakos zöldítésnek. Sok szakember figyelmeztet, hogy a különféle hangzatos elnevezésű dokumentumokról úgy zajlik a vita az európai intézményekben, hogy bármiféle fogalmuk lenne a döntéshozóknak az erőltetett zöldítés lehetséges hatásairól a társadalomra, azon belül a mezőgazdaságra és a fogyasztókra egyaránt.
Az egyik tanulmány szerint a közgazdasági modelleken alapuló elemzés több lehetséges változatát is megvizsgálták. Az eredmények azt jelzik, ha csak az EU-ban hajtanák végre a stratégiát, az Unió agrárkibocsátása akár 12 százalékkal is csökkenhetne 2030-ig. Egy másik közgazdasági szempont, hogy a Zöld megállapodás végrehajtása mindenképpen rontaná az európai gazdák versenyképességét a világ többi részéhez képest. Arról nem is beszélve, hogy ha elméleti síkon valóban végrehajtanák az intézkedéseket, az világszinten drasztikus áremelést és az éhezők számának növekedését okozhatja. A következő időszakban ugyanis a még mindig tartó globális népességnövekedés miatt egy folyamatosan bővülő keresleti piac szembetalálja magát azzal, hogy az egyik legfontosabb agrártermelő és agrárexportőr, az EU jelentősen visszafogja a termelését. Azt is meg kell jegyezni, hogy valamennyi ide vonatkozó tanulmány számos részletében és módszertanában vitatható. A Zöld Megállapodás legfontosabb hatása azonban mindenképpen az uniós mezőgazdasági termelés jelentős csökkenése lenne.
