2024. március 28., csütörtök

Vajdaság kincsének őrzői

A film zentai díszbemutatóján a Burány-, a Bodor- és a Szöllősy Vágó család tagjai is részt vettek

Szombat este Zentán a Művelődési Házban a Thurzó Lajos Oktatási-Művelődési Központ fő- és a VMMI társszervezésében mutatták be Lavro Ferenc Vajdaság kincsének őrzői című filmjét, mely dr. Burány Béla és Bodor Anikó munkásságát dolgozza fel, valamint a Szöllősy Vágó házaspár életútját mutatja be. A film díszbemutatója volt ez tulajdonképpen, hiszen eddig csak fesztiválokon láthatta a közönség, így az eseményen jelen voltak a Burány-, a Bodor- és a Szöllősy Vágó család tagjai is, valamint a film rendezője Lavro Ferenc és Lavro Gazdag Olga dramaturg is.
A vetítést megelőzően Szabó Kocsis Zsuzsanna népdalénekes énekével kápráztatta el a közönséget, majd Baráth Hajnal Anna, a zentai Városi Könyvtár vezetője köszöntötte a Burány, a Bodor és Szöllősy Vágó család tagjait és a többi vendéget, köztük mgr. Hajnal Jenőt, a Magyar Nemzeti Tanács elnökét, a film fő támogatóját, valamint Czegledi Rudolfot, Zenta község polgármesterét, Sutus Áront, a VMMSZ elnökét és minden megjelentet.
Mielőtt a vetítésre került volna sor a film létrejöttéről és további útjáról Gruik Ibolya, lapunk újságírója, szerkesztője beszélgetett Lavro Ferenccel és Lavro Gazdag Olgával, akik hangsúlyozták, hogy egyedülálló élmény volt a film elkészítése, hiszen rengetegen támogatták őket ebben a munkában. Elmondták, hogy a film elkészítése által ők maguk is részletesen megismerték a két fontos néprajzi gyűjtő munkásságát és a Szöllősy Vágó házaspár életútját és, hogy minél több emberhez el szeretnék juttatni ezt a tudást. Beszámoltak arról, hogy mennyire izgalmas, szinte detektív munkát végeztek és hangsúlyozták, hogy nagy segítségükre voltak a VMMI, valamint vajdasági RTV azon idősebb munkatársai, akik előkeresték számukra azokat az archív felvételeket, amelyek alapján bővíthették ismereteiket, és amelyeket aztán be is építettek a filmbe. Úgy fogalmaztak, hogy a filmet a vajdasági magyar embereknek készítették, köztük a diákoknak is és ők ezzel szeretnének hozzájárulni a pozitív vajdasági identitás megteremtéséhez.
A dokumentumfilm mindenkit elkápráztatott, és habár a jelenlévők közül a legtöbben jól ismerték dr. Burány Bélát, Bodor Anikót és a Szöllősy Vágó házaspárt, így összefoglalva a munkásságukat és egy filmben bemutatva ez egy hiánypótló alkotás. A filmben a gyűjtők családtagjai is megszólalnak, munkatársaik és barátaik mondják el a hozzájuk fűződő élményeiket. A hiánypótló filmet az egykori adatközlők éneke teszi teljessé.