2022. január 23., vasárnap

Ft. Petrányi Ferencre emlékeztek Óbecsén

A mártírhalált halt plébánosra emlékeztek vasárnap a belvárosi templom kertjében felállított emlékműnél.

Petrányi Ferenc Óbecse köztiszteletben álló polgáraként élte le életét. 1918-ban került az óbecsei belvárosi plébániára, egy hitében megroppant, reményét vesztett, vigasztalan közösség élére. Vagyonukból kifosztott, jogaikból kiforgatott, kultúrájuktól elszakított, a megvertség tudatától elnehezült közösséget kellett visszavezetnie az élet naposabb oldalára, oda, ahol lélekben megerősödve újra érdemes küzdeni, érdemes tervezni, és egy értelmes jövőben reménykedni.

Molnár Viktor, a VMSZ óbecsei községi szervezetének az elnöke (Fotó: Ricz Róbert)
Molnár Viktor, a VMSZ óbecsei községi szervezetének az elnöke (Fotó: Ricz Róbert)

A megemlékezést az óbecsei Schola Cantorum énekkar tette meghittebbé, dr. Molnár Viktor, a VMSZ óbecsei községi szervezetének az elnöke pedig felszólalásában emlékezett az apátplébánosra.

– Hiszem azt, hogy ma azért vagyunk itt élő aktív közösséget alkotva, mert ilyen papjaink voltak és vannak, akik keresztény elszántsággal a közösség érdekében teszik a dolgukat és példát mutatnak a híveknek hitben, szeretetben, kitartásban. A példamutatás, a kitartás, az önzetlen segítségnyújtás olyan nemes erények, amit észre kell vennünk a jelenben is, mert az ilyen jellemmel bíró személyek mutatják az utat a közösség számára, és mint Petrányi plébános úr úgy élnek majd példaképként az utódok emlékezetében. Most és itt fejet hajtunk Óbecse mártírpapja előtt, aki hitt ebben a közösségben, a nemzetben és a békés emberi élet lehetőségében. Sanguis martyrum semen christianorum, azaz a vértanúk vére az egyház vetése, vagyis mennyei újjászületés vár a mártírokra – emelte ki dr. Molnár Viktor beszédében.

Az emléktáblánál az egyházközösség mellet az óbecsei önkormányzat és a VMSZ községi szervezete helyezte el az emlékezés koszorúját.