2024. március 28., csütörtök
NAGYBECSKEREK

Halszámlálás a Béga-tavakban

Érdekes látványban volt része azoknak a nagybecskerekieknek, akik pénteken délelőtt a Béga-tavak mellett sétáltak. Ugyanis hálók, csónak és elektromos berendezés segítségével halásztak, a kifogott halat megmérték, majd visszakerült a tóba. Mind a három tavat a bánáti horgászterület részévé nyilvánították és megkezdődött a halállomány és a víz minőségének a vizsgálata. Amint láthattuk a tóban van hal. Az is egyértelmű, hogy vizének a minőségével viszont nem lehetünk elégedettek.

– Itt vannak a Belgrádi Egyetem Biológiai Karának a szakemberei, a tízéves gazdálkodási terv előkészítésén dolgoznak és egyben a vizek minőségét is vizsgálják. Ma különféle nagyságú hálókat helyeztünk a vízbe, és több halfajtát sikerült kifognunk. A tóban van harcsa, ponty és keszeg, ami az őshonos fajokat illeti, de a tóban van busa (tolstolobik) és ezüstkárász is. A felmérések után a szakemberek javaslata alapján további halasítást végezhetünk – hallottuk Jasna Jovanov biológustól, a Természetvédelmi Rezervátumok Intézet szakmunkatársától.